24 éve azt mondta nekik az orvos, hogy nem lehet gyermekük, ma már öt van!

2020. május 6. 16:13 | Such Tamás

Amikor a minap Szathmári „Szatyi” Anthony felesége, Hajni közösségi oldalán megláttam a legkisebb gyerkőcöt, Odettet, egyből az jutott az eszembe: „ilyen családba öröm születni”. Meg is látogattam őket: ott volt Szatyi, Hajni, Dominik, Dorina, Donát, Doren Dolli és Odettka + Virág és Erik. (Tegeződtünk.)

behir.hu: Odett majd’ 15 évvel később született, mint az utolsó Szatyi gyermek, Doren Dolli. Terveztétek a kisbabát?

Szatyi: A ház előtt eredendően öt fa volt, amelyből egy kiszáradt, és egyszer csak újra megindult, mi meg viccből elneveztük Odettkának. Nagy meglepetés volt, hogy jó két éve anya megfogant.

 

Szathmári „Szatyi” Anthony

A Lajta utcai Bruce Dickinson

 

behir.hu: Nektek hány tesótok volt?

Hajni: Szatyinak és nekem is egy-egy. Amúgy nekünk az első években elmentek a gyerekeink. Jó néhányszor megfogantam, de „kilökődtek”, azaz még a magzatkorig sem jutottak el. Majd azt mondta nekünk az orvos, hogy „a tudomány mai állása szerint nem lehet gyerekük”. Ne nagyon számítsunk gyermekáldásra. Miközben én akkor is akartam gyerekeket! S épp akkoriban láttam egy újságban egy családi fotót, amin hat gyerek volt. Jött egy megérzés, hogy nekünk is ennyi lesz! Majd egy jót nevettünk ezen.

 

behir.hu: És egyszer csak megjött Dominik.

Hajni: Igen!

 

Szathmári Odett

És egyszer csak megjött a sztár

 

behir.hu: Honnan ez a rengeteg hatás? Mert ahogy követem a srácok pályáját, mindenki domborít valamiben. (A megoldás a cikk végén!)

Hajni: Fentről. Máskülönben mi Szatyival teljesen ellentétesek vagyunk. Egyszer, amikor mentünk fogadóórára a suliba, a fizika-matek szakos Plavecz tanár úr, akinek Domi’ volt az egyik kedvence, így üdvözölt bennünket: „Itt vannak a kis Einstein szülei!”. Mi meg csak néztünk körbe, hogy kik lehetnek azok?

 

Szathmári „Szatyi” Anthony ás Szatyi Hajni

Kopog a lóca...

 

behir: Gondoltátok volna ezt 25 éve a KO-ban?

Hajni: Szatyi azt sem gondolta, hogy felesége lesz, nemhogy gyerekei.

Szatyi: Nekem az volt a tervem, hogyha 30 éves koromig nem házasodom meg, akkor veszek egy motort és megyek a nagyvilágba.

Hajni: Épp 29 volt, amikor találkoztunk, valóban a KO-ban! S ahogy megláttam, amint a pultnál ült… Az volt a vágyam, hogy de szeretnék ezzel a fiúval egyszer végigsétálni az Andrássyn! Közben a lökött haverjai azt mondták, hogy nem érdemes vele foglalkozni, mert felesége és három gyereke van.

 

A Szathmári család

... már nem

 

behir.hu: Végül is voltatok az Andrássyn?

Hajni: Szerintem azóta sem sétáltunk teljesen végig.

 

behir.hu: Vasárnap anyák napja volt…

Hajni: Reggel szerenáddal ébresztettek a gyerekek, meg volt terítve, a lakás csillogott, sehol egy mosatlan. Azt mondták: „Anya, ma azt csinálsz, amit akarsz!”.

 

behir.hu: Mit csináltál egésznap?

Hajni: Varrtam.

 

Galéria


***


Az emberek, akiknek Do-val kezdődik a keresztnevük (még Odettnek is, csak neki visszafele):

Dominik (21): energetikai mérnöknek tanul a műegyetemen, emellett verseket és prózákat ír. Dorina (20): az Evában végzett, többek között Bányai Inez és Megyeri-Horváth Gábor keze alatt bontogatta szárnyait. Hajni elmondása szerint aprólékos türelme a kis mozaik képeiben mutatkozik, de a best of a Stílus Divattervezés, ami most teljesedik ki főként. Donát (17) a bátyja nyomdokaiban jár: a matematika és fizika a gyengéje, azaz az erőssége. Emellett a ritmus vele született. Az ütős tanszakos zeneiskolás évek után a dobolásban lett igazán otthon. Doren Dolli (14) óvónő szeretne lenni; egyébiránt versenytornász volt, jelenleg a sulis tornacsapatot erősíti, januárban, a saját korcsoportjában megnyerte a diákolimpia megyei döntőjét. A tánc tölti ki szabadidejét. Odett (1.16666) pedig jogász lesz. ;)

 

A Szathmári család

El akarta tolni a biciklim

 

– És persze a családi közös nevezőnk a zene – fűzi hozzá Hajni. – Mindenki muzsikál valamilyen szinten. Hál’ istennek az import gyerkőcök is: Dominik barátnője, Virág, és Dorina barátja, Erik is. Azonfelül Dorina remek zeneszerző és énekes-gitáros. Jelenleg stúdiófelvétel előtt áll.”

A szerző végszava: „Én még láttam 1987-ben Szatyit a Melsóban, amikor az MX-szel azt énekelte: Egyszer eljön a nap, hogy a diszkósztárok lehullanak!”

 

A Szathmári család

Szatyi, Erik, Dorina, Virág, Dominik, Doren Dolli, Donát, Szatyi Hajni és a Főnök

 

További programok »

FEL