Szásziné Tárnok Mónikával először kereken négy éve, a Felső Körös soron találkoztam. Családommal épp a strandról tekertünk a Lencsóra, és a néhai Kikötő Söröző szomszédja melletti ház előtt egyszer csak az látjuk, hogy egy ketrecben kiscsibék csipkedik a füvet. Közelebb lépve kiderült, ők bizony kiskacsák. A ketrec Mónika édesanyjának a háza előtt volt; bent pedig egy igazi baromfiudvar pompázott. (Szásziék akkor még Szegeden éltek.)
Kecsi, a romkomos – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Ha úgy vesszük, a ketrec a Moncsa Állatsimogató előszobája volt… Mónika hozzáteszi, tulajdonképpen az egész úgy kezdődött, hogy az egyik húsvétkor a gyerekek az iskolából hazajőve azt mondták: „A nyuszi tojást tojik”. – No, az én gyermekeim ilyet ne mondjanak! – csapott az asztalra, és hamarosan hozzájuk költözött Szabi nyuszi.
– Eredendően biológus, állatkerti állatgondozó, állatorvosi asszisztens a végzettségem; jelenleg főállású anya vagyok – meséli. – Az állatsimogató ötlete évtizedek óta foglalkoztatott, ez irányba el is kezdtem képezni magam, aztán ahogy jöttek a gyerekek, ez a vonal megszakadt, de nem teljesen.
Lúdas – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Elmondása szerint 18 éves lehetett, amikor az akkori abonyi állatkertben kis oroszlánokat lehetett simogatni. Ma már ezt a törvény tiltja, de akkor egy nagyon szép emléknek lett szemtanúja, amikor is egy vak fiú a kezével „láthatta” az oroszlánt.
– Ez az élmény érlelte meg bennem a gondolatot – folytatja – hogy az állatok az oktatás mellett terápiás célra is használhatóak. Saját magam és gyermekeim tapasztalatai alátámasztják, hogy az állatok mennyire nyugtatóak tudnak lenni, egyszerűen szeretetgombócok.
Galéria
Az első állatsimogató próbálkozásai a gyerekek óvodájában voltak, majd az iskolában próbálta átadni azt a tudást, amit időközben összeszedett. Gyűjtve a bátorságot, hogy emberek elé kiálljon és oktassa őket. Idővel egy saját állatsimogatót szeretnének a Veszei kertekben, egy 1500 négyzetméteres telken. Cél: a háziállat fajok bemutatása, mentett állatok menedéke – fogalmaz.
*
Megtudom, hogy a gyerekek által szinte minden cukinak van neve. (A boci Anton.) Persze néha előfordul, hogy egy-egy baromfi a konyhában leheli ki a lelkét. Amikor a gyerkőcök észreveszik a baráti állományból a hiányt, a szülők kegyesen fillentve azt mondják, kiállításra vitték. És amikor például fasírtot esznek, és valaki az asztalnál azt kérdi, „A fasírt miből van?” „Hát fasírtból!”.
Anya, Lili, Apa, Tomi, Csenge, Áron és Peti – Fotó: Such Tamás / behir.hu
