Csurig megtelt bringásokkal a Belvárosi Diszkont Áruház parkolója, péntek este. Kétszáz kerékpáros gondolta úgy, hogy állig felvértezve a balesetmentes közlekedéshez szükséges kellékekkel, felhívja egy egész város figyelmét arra, hogyan is éri meg közlekedni kétkeréken.
A 18 évvel ezelőtt megálmodott és útjára indított akció ötletgazdája, Hudák Pál rendőr ezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, aki maga is nyeregre pattant a nem kis tömegben, elmondta: ma már rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, vármegyei szinten is és rendkívüli dolog találkozni ismerős arcokkal évről évre, akik gyerekeiket, aztán már unokáikat is elhozzák a rendezvényre, méltóképpen jelezve annak fontosságát és jelentőségét.

A nagyszámú gyermek résztvevő mellett, még egy ételfutárt is felfedezhettünk az indulásra várok sorában, akik kis túlzással az egész várost körbetekerték.
– Családilag hétvégente pattanunk legsűrűbben biciklire, de fontosnak tartjuk a részvételt. Kis odafigyeléssel csökkenteni lehet és kell is a kerékpáros balesetek számát. Először veszünk részt így együtt az eseményen, örülünk, hogy kislányunk életkora most már lehetővé teszi, hogy együtt tekerjünk. Reméljük rá is ragad majd a jó példa, amit most itt többen megmutatnak neki – mondta el egy résztvevő biciklis édesanya, Hajdu Lívia, akinek férje és kislánya is a bringázók között volt.