Ismét bemutatkoztak a kéklámpások

2019. június 9. 15:59 | behir.hu

Az üveg fővárosának is nevezett településen mára már komoly hagyományokkal bír a Kéklámpások Napja, amelyet évről évre nagy érdeklődés övez. A rendőrség, a tűzoltóság és a mentők munkatársai ugyanis ezen a napon mutatják meg a nagyközönségnek, hogy hogyan és milyen eszközökkel dolgoznak, mi tartozik feladataik közé. A gyerekek legnagyobb örömére ki is lehet próbálni az életmentők járműveit, munkaeszközeit.

Idén is megrendezték a Városi Kéklámpás Napot június 8-án. Az egyenruhások bemutatkozását, munkájukkal való megismerkedést szolgáló rendezvényt hetedik alkalommal szervezte meg az Őrizd a Lángot Alapítvány és a helyi önkormányzat.

Szombaton, új helyszínen, a Táncsics Mihály utcában várták a rendőrök, a készenlétisek, a katonák, a tűzoltók, a mentősök és a vöröskeresztesek az érdeklődőket. A látványos rendezvényen lehetőség volt megismerkedni a gépjárművekkel - köztük egy régi NYSA mentőautóval-, a technikai eszközökkel. A fiatalok kipróbálhatták például a füstsátrat, megnézhettek egy fegyverzet bemutatót és a rendőrségi helikopter látványos légi bemutatóját.

Hagyomány, hogy a rendezvény keretében díjak is gazdára találnak. Az év tűzoltójának, rendőrének, mentőjének, valamint készenléti rendőrének járó elismerést Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere adta át.

 

Forrás: Őrizd a Lángot Alapítvány 

További programok »

Itthon

FEL