Több mint egymilliós fejlesztés – betegágyat kapott az SBO

2019. május 31. 10:43 | behir.hu

Támogatóiknak köszönhetően az Orosházi Kórház egy többfunkciós, ágyként is használható betegszállító kocsit vásárolt, amelyet a Sürgősségi Betegellátó Osztályon (SBO) használnak majd – írja az Oroscafe.

A hírportál beszámolójából kiderül, hogy a csütörtökön átadott multifunkcionális transzport betegágyat az egészségügyi intézmény Sürgősségi Betegellátó Osztálya kapja. A főigazgató, dr. Duray Gergő kiemelte, hogy idén is sok vállalkozó és magánszemély támogatta az Orosházi Kórházat, a februárban megrendezett jótékonysági bálon pedig a vendégek közel 1,3 millió forintot adományoztak az Orosházi Kórházért Alapítvány javára.

- A kórház kapuja a Sürgősségi Betegellátó Osztály, a beteg általában itt találkozik először és leggyakrabban az ellátórendszerrel, így nagyon fontos, hogy milyen tapasztalatokat és benyomásokat szerez az ellátása során" – jegyezte meg az igazgató

Dr. Hován Csaba, a sürgősségi vezetője kiemelte: nagy segítség az ágy, hiszen kritikus állapotban lévő betegek szállításában segít. 

A kórháza alapítványa egyébként 2018-ban többek között az urológiai és az egynapos sebészeti részlegre a betegágyak fölé ágysávokat vásároltak, mintegy 2 millió forint értékben. Emellett az intenzív osztály, teljes intravénás anesztéziát biztosító pumpát, a neurológiai osztály egy beteg transzport ágyat, valamint a belgyógyászat több légkondicionáló berendezést kapott az alapítvány jóvoltából.

 

További programok »

FEL