1500 rózsát osztottak szét a centerben

2023. március 8. 13:55 | Such Tamás

A Csaba Center és a Békéscsabai Jókai Színház között évek óta gyümölcsöző a kapcsolat. Ezúttal szerda, azaz nőnap délelőttjén Hrabovszki György és Zsibrita Pál, a center vezetői, Seregi Zoltán, a teátrum direktora, illetve fiatal színészei mintegy másfél ezer rózsával lepték meg a bevásárlóközpont aulájában sétáló hölgyeket.

Ad hoc sajtótájékoztató keretén belül Hrabovszki György, a Csaba Center igazgatója elmondta, évek óta ezzel az apró kis figyelmességgel, azaz egy rózsaszállal köszöntik a női vásárlóikat. Mi több, olyan visszatérő vásárlójuk is van, aki számít erre a hagyományra és mivel már nincs, akitől kaphatna, reggel 10 órakor az aulában várja, hogy mi megköszöntsék őket.

 

Seregi Zoltán, Hrabovszki György és Zsibrita Pál; a háttérben: Szász Borizs és Lévai Attila őrködik – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Seregi Zoltán, Hrabovszki György és Zsibrita Pál; a háttérben: Szász Borizs és Lévai Attila őrködik – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

– Ez a gesztus általában nem jellemző a bevásárlóközpontokban – fűzte hozzá – , a Csaba Center azonban mindig is haladó hagyományokat próbál teremteni. Továbbá rég óta szorosabbra fogtuk az együttműködést a Jókai színházzal. Ez alkalommal a teátrum színművészei és fiatal színész palántái segítenek nekünk, hogy ezt a több száz virágot szétosszuk. Idén "kivételesen" Zoltán napra esik a nőnap – tette hozzá és egyben át is adta a szót Seregi Zoltánnak.

A színház első embere kijelentette, a nők talán a legfontosabbak a férfiak számára. Közbevetette, persze van egy nap, amely kiemelten a nőkkel foglalkozik, „de úgy gondolom, őket az év minden napján tisztelni és szeretni kell”. Azonfelül örömét fejezte ki azzal kapcsolatan, hogy a társulat tagjai is részesei lehetnek a nőnapi ünneplésnek.

 

Galéria

 

– Miért is fontos a nő az életünkben? – tette fel e kérdést Zsibrita Pál, a center megálmodója és egyben tulajdonosa, majd nyomban meg is válaszolta –, hiszen velük fekszünk le és velük ébredünk. És ha ez nem volna ennyire fontos, akkor egy egészen egy más világ lenne, de szerintem ez így gyönyörű, hogy szerethetjük, tisztelhetjük őket.

Végül Hrabovszki György Karinthy Frigyes egyik örökbecsűjével zárta a sajótájékoztatót. Íme:

„Ülök a szobában, ember vagyok. Belép egy nő, férfi lettem.”

Azt követően percek alatt több tucat, különböző színű rózsaszállal sétáló, mosolygós hölgyet lehetett látni.

 

További programok »

FEL