A Tisza-völgy folyóinak csatornázása
A Tisza-völgy folyóinak csatornázása 1896-ban kezdődött a Fehér-Körösön, a Gyulai tűsgát építésével, majd a XX. század elején folytatódott a Hármas-Körösön
1904-1906-ban létesített Bökényi duzzasztóval és hajózsilippel. A XX. század első felében az Alföldön már új vízügyi politikára volt szükség, mely szűkössé vált vízkészleteink fokozottabb kihasználását, többek között az öntözéses gazdálkodás szélesebb körű hasznosítását tűzte ki célul. Az 1930-as évek aszályainak hatására a Tiszántúlon komoly öntözésfejlesztési program végrehajtásába kezdtek az 1937-ben elfogadott öntözési törvény alapján. 1937-1940-ben megépült a Tiszafüredi öntözőrendszer, 1942-ben üzembe helyezték a Békésszentandrási duzzasztóművet és hajózsilipet (épült 1936-1942-ben). Az akkor kezdett program szerves folytatásaként épült meg a Tiszán 1950-1954-ben a Tiszalöki, 1967-1973-ban a Kiskörei vízlépcső, valamint a hozzájuk tartozó főcsatornák és
azok műtárgyai. Folytatódott a Körösök csatornázása is. Megépült 1967-1969-ben a Kettős-Körösön a Békési, 1974-1977-ben pedig a Sebes-Körösön a Körösladányi duzzasztómű.
Így alakult ki napjainkra Európa egyik legnagyobb összefüggő vízgazdálkodási rendszere, a Tisza-Körös Völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer. A Gyulai duzzasztómű építése A szabályozási munkák előtt az Erdélyi-szigethegységből érkező folyók árvizei a síkságon szétterültek és sokszor egész éven át vízzel borították azt. A XIX. században elvégzett ármentesítések sorozata a Körösök völgyében megteremtette az itt élő emberek számára a megélhetés és a termelés feltételeit. A folyók szabályozása ugyanakkor szélsőségesebbé tette a vízjárást, nőttek az árvízcsúcsok, de meghosszabbodtak a vízhiányos időszakok is.
A vízrendezési munkálatok előtt a Fehér-Körös alsó szakasza Gyula és Békés városokon folyt keresztül. A békéscsabaiak (akkoriban: Békés Csaba), hogy városukban is legyen vízfolyás, 1777-ben megépítették a Vesze-Sikony közti malomcsatornát. Az első szabályozási tervek szerint a Fehér- és Fekete-Körös Gyulán egyesült volna és így lett volna hajózható a Kettős-Körös felső vége. 1855-ben azonban olyan hatalmas árhullám vonult le a Körösökön, hogy Gyula városát szinte teljesen elpusztította. A Nagyváradi Helytartó Tanács felülvizsgálta a már korábban elfogadott terveket, és elrendelte, hogy a folyóknak a városokon kívül kell medret ásni.
Így az 1856-58-as években Gyula, Békéscsaba, Doboz, Békés és Gyulavári lakosainak közmunkájával megépítették a Gyula-békési-nagycsatornát. Ezzel Gyula,
Békéscsaba és Békés városokból kizárták az élővizet. Először a Csohos-Gyula között 1860-ban megépített Péli-Élővíz-csatornán keresztül biztosították a friss víz
ellátását. Ez a csatorna a Beszédes-féle József nádormalomcsatorna folytatása volt. Mivel ez a csatorna sem a frissvíz ellátási igényeket, sem az árvízvédelmi
szempontokat nem elégítette ki teljes mértékben, 1896-ban megépítették a Gyulai duzzasztóművet, amely lehetővé tette, hogy az Élővíz-csatorna rendszer frissvíz igényét – a fővédvonalba épített tápzsilipen keresztül – közvetlenül a Fehér-Körösből elégítsék ki. A duzzasztómű helyéül a Gyula-békési-nagycsatorna felső végét választották. Az árvízvédelmi töltésbe 2 db 1,5 méter átmérőjű beton tápzsilipet építettek és kiásták az Élővíz-csatornába vezető tápcsatornát.
A Gyulai tűsgát
A tűsgát terveit a gyulai Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatal készítette, Gallacz János irányításával. Az építést versenytárgyalás alapján Melocco Leonárd budapesti vállalkozó nyerte el, aki egy úgynevezett Poirée keretes tűsgátat épített.
A tűsgát a vízfolyás irányában 8 méter hosszú, a vízfolyásra merőlegesen 30 méter széles, 2 méter vastag fogazott beton gáttestből és az abba bebetonozott lehorgonyzó- és támsarukra támaszkodó kovácsoltvas keretlábakból állt. A duzzasztótűk hossza 3350 mm, keresztmetszete a végén 100x70 mm, a középső szakaszon 100x100 mm volt. Anyaga csomóés repedésmentes vörösfenyő. A tűket vasalással látták el. A tűk alul a betonküszöbben kiképzett horonyba, felül a tűtartó csőhöz támaszkodtak. A teljes elzáráshoz 292 db tűre volt szükség. A tűket tömítő ékekkel szorították egymáshoz, kiemelésüket tűemelő készülékkel és csörlővel végezték.
A tűk közötti csurgás szigetelésére 100 m 2 vízhatlan ponyvát használtak. A duzzasztómű részei még a 6,1 méter hosszú elő-, a 8 méter hosszú utófenék és azok rézsűburkolatai, valamint az 1938-ban létesített 6 sor 50x50x50 cm méretű vasbeton energiatörő. Az utófenék után a meder 12 méter hosszban betonkockákkal van burkolva. A duzzasztómű 1977-ben kiegészült az előfenékre épített hidraulikus profilú fenékgáttal, valamint a balparti duzzasztófő mellett létesített
hordaléklebocsájtóval. Ennek terveit a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság készítette, Nagy György vezetésével. A fenékgát talpszélessége 4,88 méter, magassága
1,83 méter. A 3 méter széles hordaléklebocsájtó elzárását 30 db duzzasztótű biztosítja. A tűsgátat ősszel – a folyó jegesedése előtt – le kellett szerelni és tavasszal az árhullámok után újra üzembe kellett helyezni. Tavasztól-őszig azonban 86,77 mBf-i duzzasztási szintet lehetett tartani segítségével. Az Élővíz-csatorna téli vízellátásához a fenékgáttal lehetett 85,87 mBf-i vízszintet előállítani.
1995-ben a duzzasztóműről részletes állapotfelvétel készült, mely során megállapították, hogy elöregedett, ezért a korszerűtlen elzárás átépítésre szorul.
A tömlősgát
1997-1998 között - a duzzasztómű rekonstrukciója során - a Poirée keretes fő elzáró szerkezetet a meghosszabbított fenékgátra épült vízfeltöltésű tömlősgát váltotta fel, melyet a KONSTRUKTŐR Mérnökszolgálati Kft. tervezett és a Hídépítő Rt.-Köviép Kft. konzorcium kivitelezett. 1999-ben a Fehér-Körös tömlős gátas új duzzasztóműve és az Élővíz-csatorna új vízkivételi műve együttesen megkapták a Lampl Hugó díjat. A díjat olyan vízi létesítménynek, vagy önálló részének létrehozásáért adományozzák, amely tervezési, technológiai, kivitelezési, üzemeltetési és tájba illő esztétikai, környezetbe illeszkedési szempontból egyaránt kimagasló színvonalú. A duzzasztónyílásban a tömlőn felső átbukással folyik át a víz.
Az új szerkezet automatikus felvízszint-szabályozással biztosítja a 86,80 mBf üzemi duzzasztási
vízszint - vagy 4 féle ennél kisebb duzzasztási vízszint - tartását. A tömlő egy téglalap alaprajzú, összehajtott és a duzzasztónyílás betonszerkezetéhez rögzített, sík gumilemez, amely töltő-ürítő csövön keresztül vízzel feltölthető.
A kézi működtetésű hordalék-leeresztő szegmenstábla alsó vízátbocsátással engedi át a vizet és a hordalékot. A szegmenstábla túlzott nyitása esetén, a duzzasztónyíláson megszűnhet a vízátbocsátás, a tábla automatikusan a küszöbre zár és az érkező vízhozamot a duzzasztónyílásra tereli.
Árvízi helyzetben mindkét nyílásban meg kell szüntetni az elzárást.
A duzzasztónyílásban a tömlősgát az érkező vízhozam hatására automatikusan csökkenti a magasságát a tömlő teljes lefektetéséig. A hordalék leeresztő műtárgyban a szegmenstáblát teljesen nyitni kell és felső állásban rögzíteni. Az árhullám levonulása után, a szegmenstáblát zárni kell. A tömlősgát ezután a vízhozam csökkenésével - az automatikus felvízszint-szabályozás segítségével - üzembe lép és tartja a beállított duzzasztási vízszintet. A korszerűsített duzzasztómű, a tűsgáttal ellentétben, egész évben alkalmas a duzzasztási szint tartására, így a téli jeges időszakban is, és jóval kevesebb ember is elegendő az üzemeltetéshez.
Néhány érdekes történet a duzzasztóműről A tűsgátat az év 3 legszárazabb hónapjában tervezték megépíteni, amikor a Fehér-Körös vízhozama nem emelkedik 3 m3/s fölé. Ezt a vízmennyiséget a tápzsilipen és a tápcsatornán le lehet vezetni.
Nagyobb árhullámok levezetésére biztonságból egy hullámtéri oldalcsatornát is építettek, ami az alsó mederelzárás alatt torkollott a Fehér-Körösbe. 1896 őszének időjárása olyan csapadékos volt, hogy hat ízben kellett megnyitni az oldalcsatornát. Egy alkalommal az oldalcsatorna sem bírta elvezetni az árhullámot, és a víz elöntötte a munkaterületet. A 48 napig tartó építkezést 62 fő végezte.
A tömlősgát építése 1997. szeptember 12-én a meder jobb oldali elzárásával kezdődött. A Larssen-lemezekből épített jászolgát, és a daru beálló hely az átfolyási szelvény felét zárta le, ezután ideiglenes út épült előregyártott vasbeton panel elemekből. Ezek az előkészítő munkák lehetővé tették, hogy október 3-án megkezdődhessen az építkezés. Két nap múlva azonban a víz elöntötte a munkaterületet. Az építkezés első kilenc hónapjában hét árhullám vonult le a Fehér-Körösön, melyek akadályozták a kivitelezést. 2008. november 27-28. között 5 gerenda úszott le a folyón és akadt meg a duzzasztónál, több ütemben. A szakaszmérnökség ezeket 2008. december 1-jén kiszedte.
Ekkor még az üzemben nem tapasztaltak semmi problémát, viszont a tömlő felett átbukó víz különös módon tört, ami rendellenességre utalt, de nem lehetett megvizsgálni a nagy vízhozam és a víz zavarossága miatt. Végül a decemberi szemle megállapította, hogy a tömlő három helyen kiszakadt és javítani nem lehet, így végül tömlőcsere mellett döntöttek.
1896-ban a tűsgát építését versenytárgyalás alapján Melocco Leonárd budapesti vállalkozó nyerte el. A vállalkozó unokája 1999-ben eljött Gyulára, hogy megnézze, mit épített több mint 100 éve a nagyapja. A felújított duzzasztóművet, valamint a tűsgát emlékhelyet látogatta meg.
Galéria
-600x338.jpg)
Forrás: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
