120 millió forintból újulhat meg egy békési óvoda

2022. szeptember 16. 08:15 | behir.hu

Az önkormányzat az elnyert összeget tornaszoba megvalósítására fordítja.

– Az elmúlt időszak sikerei után újra egy nyertes pályázat által bővülhetnek a békési gyermekek lehetőségei. A napokban érkezett tájékoztatás alapján valósággá válhat a Teleky Utcai Tagóvoda rég tervezett tornaszobája. Ahogy a múltban, úgy a jövőben is kiemelt területnek számít városunkban a sport, a mozgás, mint a közösségépítés egészségmegőrzés egyik legfontosabb színtere – fogalmazott közöségi oldalán Kálmán Tibor, a település polgármestere.

A mintegy 140 négyzetméteres, számos korszerű elemmel felszerelt létesítmény a közbeszerzési eljárás lefolytatása után a megvalósulás szakaszába léphet.

Forrás: FB/Kálmán Tibor

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL