Mintegy 300 millió forintból fejlődik tovább a békési gyógyászati központ

2023. november 23. 16:03 | Fajó Attila

A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő 300 millió forintból, a Terület és Településfejlesztési Operatív Program pályázati forrásából újítja meg belső tereit, valósít meg nyílászáró-cserét. Kálmán Tibor polgármester elmondta: befejező szakaszához érkezett a közel egy évtizede zajló, több lépcsős fejlesztés.

– Mióta intézményvezetőként dolgozom, megújult a villamosrendszer, koreszerűsítették a nyílászárók egy jó részét, új külső szigetelést kaptunk és új fűtőrendszer épült ki, valamint tavaly a légkezelő berendezés is elkészült – mondta el Erdélyi Imola, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója.

Kálmán Tibor polgármester elmondta, jelenleg úgy látják, hogy utolsó lépésként a jelenlegi támogatással a még hátralévő munkákat is elvégezhetik. 

– Közel egy évtizedes munka zárul le hamarosan, maguk a munkálatok jövő tavasszal kezdődnek, kérjük a lakosság megértését és türelmét, hiszen az átalakítások során az intézmény megszokott működésétől eltérő rendben zajlik majd a gyógyulni vágyók fogadása a gyógyászati központban – emelte ki a település első embere.

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL