Zsinórban a harmadik – a BRSE U15-ös korosztálya is országos bajnok!

2025. május 26. 10:23 | Gulyás Gergő

Az U17-es és az U20-as csapat után a BRSE U15-ös korosztálya is felült az országos trónra. Nagy Attila tanítványai egy egészen hektikus rangadón, szetthátrányból, a negyedik felvonásban hétpontos lemaradásból fordítottak, majd az ötödik játszma hosszabbításában behúzták a győzelmet a Vasas Piros elleni fináléban.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a lányok még múlt héten pénteken utaztak el Nyíregyházára, hogy megküzdjenek az U15-ös országos bajnoki címért. Az első két mérkőzését egyaránt 3-0-ra nyerte meg a csapat, a Szombathely, valamint a Vasas „Kék” együttese ellen, így Nagy Attila tanítványai egyenes ágon jutottak az elődöntőbe.

A finálé előtti kapuban a házigazda Nyíregyháza várt a csabai lányokra. A mérkőzés kimenetelét illetően itt sem volt kétség, hiszen a lányok ezt a mérkőzést is, magabiztosan 3-0-ra nyerték meg, és ezzel bejutottak a vasárnapi döntőbe, ahol a nagy rivális Vasas „Piros” együttese ellen mérkőztek meg, mint később kiderült, egy igen hektikus összecsapáson.

A döntőt a fővárosiak kezdték jobban, akik az első szettben már 17-13-ra is vezettek. De az első szett végjátékára összeszedték magukat a csabai lányok, és végül 25-21-gyel sikerült megnyerniük az első játszmát.

A második szett nyitánya kísértetiesen hasonló volt az elsőhöz képest. A Vasas kezdett jobban, majd a BRSE felzárkózott, de most nem érkezett válasz az óbudaiak szereplésére, és a tornán először vesztettek szettet a viharsarkiak, a Vasas 25-20-szal húzta be a második játszmát.

A harmadik szettben alakult ki a legnagyobb különbség a két együttes közt, amit Nagy Attila időkérése sem tudott korrigálni, így a Vasas csapata végül 25-15-tel húzta be a harmadik játszmát, és ezzel a vezetést is átvette.

A negyedik szettben kiélezett csata folyt, hiszen 7-7 is volt az állás. A döntetlenről a fővárosiak tudtak elmozdulni, és tekintélyesnek mondható előnyt alakítottak ki maguknak, hiszen 20-13-ra is vezettek már. Ekkor úgy tűnhetett, hogy a Vasas együttese lezárja a mérkőzést és a tornát, de Nagy Attila tanítványai egy elképesztő fordítás után 25-22-vel kiharcolta a mindent eldöntő ötödik játszmát.

Az utolsó szettben az eufórikus hangulat tovább hajtotta a csabai lányokat, hiszen a két csapat 8-4-es viharsarki vezetésnél cseréltek térfelet. Ezek után a fővárosiak vissza tudtak jönni a mérkőzésbe, hiszen 13-13-nál döntetlen is volt a döntőben. A csabaiaknak az első meccslabdát még nem, de a másodikat egy hatalmas blokkal már sikerült pontra váltania, így egy őrületes fordítás után sikerült megszerezni az országos bajnoki címet.

A BRSE játékosai: Baiczer Niké, Fodróczy Blanka, Béres Dóra, Sándor Nóra, Csicsely Ágnes, Faragó Anna, Ilonka-Kalla Sára, Matvon Anna, Bócsik Lili Abigél, Bohus Réka, Varga Réka, Szabolcsi Szilvia.

A stáb: Nagy Attila vezetőedző, Németh Ferenc másodedző, Petrovszki-Lipták Villő gyógytornász, Papp Károly erőnléti edző, Lovász Krisztián technikai vezető.

A torna végeredménye:

  1. BRSE 
    2. Vasas Piros
    3. Szegedi RSE
    4. Nyíregyháza
    5. SZOSI
    6. Vasas Kék

Ami az egyéni díjakat illeti: Matvon Annát választották meg a torna legjobb játékosának, Ilonka-Kalla Sárát a legjobb centernek, míg Szabolcsi Szilviát a BRSE legjobbjának.

További programok »

FEL