Zöld önkormányzat: Kerékpáros nagyhatalommá nőtte ki magát Békéscsaba

2023. május 20. 14:13 | Vincze Attila

Az elmúlt tíz évben rendkívül nagy fejlődésen ment keresztül a városi kerékpárút-hálózat Békéscsabán. A fejlesztések részben önkormányzati, de főként állami és európai uniós források segítségével jöttek létre. A kerékpárút-hálózatról és az ezzel kapcsolatos további tervekről Nagy Ferenc alpolgármesterrel beszélgettünk.

Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, ekkor Békéscsabán még csak 17 kilométernyi volt a kerékpárutak hossza, mára ez már 84 kilométerre nőtt. Az első uniós ciklusban 12 kilométer, míg a Modern Városok Program, illetve a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásainak köszönhetően a későbbiekben további 55 kilométer kerékpárút készült el, ezzel pedig városunk az elsők között van az országban.

Mint azt Nagy Ferenc megjegyezte, az utóbbi időben a kerékpárutak létesítésekor a turisztikai vonzerő növelése és a hálózat bővítése volt az elsődleges cél. A kerékpárutak összekötése ugyanis kiemelten fontos a városban, hiszen a kerékpárosok csak így tudnak biztonságosan közlekedni. A legegyszerűbb az lenne a számukra, ha folyamatosan bicikliúton tudnának haladni, a jövőbeni a fejlesztések is elsősorban erre összpontosítanak majd.

Az alpolgármester az utóbbi pár év fejlesztései közül kiemelte a Szabolcs utcai kerékpárutat, amely a jaminaiak életét könnyítette meg azzal, hogy sokkal gyorsabban elérhetővé vált a belváros az ott lakók számára. Nagy Ferenc hozzátette, hogy a Ligeti sori kerékpárútnak – mely a Wenckheim turista- és kerékpárút részeként épült meg és a Gyulai utat köti össze a Békési úttal – nemcsak turisztikai, hanem hivatásforgalmi jelentősége is van, hiszen az Északi Ipartelepen rengetegen dolgoznak.

– A meglévő iparterületek infrastrukturális fejlesztésének részeként is épült új kerékpárút, amely leginkább a munkába járást segíti. A fő cél a gerlai és a mezőmegyeri kerékpárutak felújítása, valamint meghosszabbítása volt, de Mezőmegyeren az új állami iparterület megközelítése is a tervek között szerepelt – hangsúlyozta.

 

Fotó: behir.hu

 

Nagy Ferenc beszélt arról, hogy a déli iparterületen, a Kétegyházi út mentén is történt kerékpárút fejlesztése az utóbbi időben. Ezenkívül elkészült a Szarvasi utat a Mokry utcával összekötő ív, ami a jaminaiak számára jelent közvetlen megközelítést az Északi Iparterület felé.

Az alpolgármester szólt arról, hogy amikor a következő európai uniós ciklus kerékpáros fejlesztéseit készítik elő, be kell bizonyítaniuk, hogy az adott szakaszon az autóforgalom jelentős, veszélyeztetheti az út szélén kerekezőket, ezért ott kerékpárút építése lenne szükséges.

Mint fogalmazott, pontos számokkal nem rendelkeznek, viszont a hivatal szakembereinek egyértelmű tapasztalata alapján elmondható, hogy az Andrássy úti kerékpárút az egyik legforgalmasabb a városban, de sokan használják a Lencsési úti kerékpárutat és a főútvonalak melletti szakaszokat is, például a Bartók Béla vagy a Gyulai út mellett.

– A munkába- és iskolába-járás mellett sokan pattannak kerékpárra hétvégenként is, ami jó sportolási, szabadidő-eltöltési lehetőség. A Wenckheim kerékpárút megépítésével azt reméljük, hogy a turisztikai célú kerékpározás is legalább olyan fejlődésen megy át, mint a hivatásforgalmi – tette hozzá.

Ehhez pedig minden esély megvan, hiszen a közel 40 kilométer hosszú Wenckheim kerékpárút nemrégiben közel 50 jelölt közül megnyerte az Év Kerékpárútja címet. A döntőben végül a közönségszavazatok alapján nagy fölénnyel lett az első a Wenckheim kastélyokat összekötő kerékpárút.

További programok »

FEL