Zalai Mihály: Bár most nem találkozhatunk, az üzenet ugyanaz

2020. december 24. 14:15 | behir.hu

Zalai Mihálynak, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének ünnepi köszöntőjét az alábbiakban olvashatják:

A 2020-as év nem olyan lett, mint amilyenre múlt év végén számítottunk. Tavasszal hazánkat is elérte a koronavírus-járvány, amelynek megjelenése átrendezte az életünket.

Háttérbe szorultak olyan mindennapi, megszokott mozdulatok, mint a kézfogás, a baráti ölelés. A maszkviselés, a távolságtartás, a korlátozó intézkedések mindennapjaink részévé váltak.

Emiatt az adventi készülődés és maga az ünnep, a karácsony és a szilveszter sem a megszokottak szerint zajlik. A személyes találkozást mindinkább mellőzzük, családtagjaink, főleg az idős, krónikus betegséggel élők védelmében a kapcsolattartás más módjait helyezzük előtérbe, telefonon, video-hívásban beszélgetünk velük.

Az én szüleim is idősek, akiket már – hetek óta nem látogattam meg, csak az utcán állva, nyitott ablakon keresztül beszélgetek velük, vagy telefonon hívom őket. Megegyeztünk, hogy a járványveszély miatt karácsonykor sem találkozunk és ajándékokat sem adunk, az ünnep lényege úgysem ez. Sokkal fontosabb az összetartozás, a szeretet és az egymásra figyelés.

A családok is inkább online formában ünnepelnek, és kevesebb a baráti találkozás, azonban az ünnep fontosságán mindez semmit sem változtat. Akkor is, ha most nem tudunk személyesen találkozni, akkor is, ha nem lehetünk ott szüleink, nagyszüleink karácsonyfája mellett, és akkor is, ha a karácsony ezúttal az otthon maradásról szól, az üzenet nem változott.

Ezek a napok alkalmasak arra, hogy kicsit megfeledkezzünk gondjainkról, magunkba nézzünk és szeretteinkre figyeljünk. A csendben mindenki annak a megvalósulására koncentrálhat, ami számára karácsonykor megszületik: Isten fiára, a család közelségére, a biztonság érzésére, a szeretetre.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Békés megye valamennyi polgárának áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

További programok »

FEL