A gyulai várat, akárcsak 460 évvel ezelőtt, idén is megostromolják az Oszmán Birodalom katonái, természetesen ezúttal csak imitálva az akkor történteket. Idén összesen huszonhét hagyományőrző egyesület érkezik Gyulára, hogy korhű környezetben idézzék meg a 16. század világát. A bemutatók érthetőségét lokális hangosítás segíti majd, így a csatakiáltások, parancsszavak és történelmi ismertetők minden érdeklődő számára jól követhetők lesznek.
– Minden évben törekszünk arra, hogy megújuljunk és valami újat mutassunk az érdeklődőknek, akik kilátogatnak a háromnapos rendezvényünkre. Idén egy úgynevezett kikiáltó is jelen lesz a vár előtt, aki korhű jelmezben fogja irányítani az embereket és jó kedvre deríteni őket, remélhetőleg ez sikerülni is fog neki – fogalmazott Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közművelődésért felelős ügyvezetője.
A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény idén is a megszokott programelemekre épül. A legnagyobb érdeklődésre várhatóan ezúttal is a hadijátékok tartanak számot: szombaton délután az 1566-os ostrom eseményei elevenednek meg, vasárnap pedig a vár 129 évvel későbbi visszafoglalását idézik fel a korhű viseletben érkező hagyományőrzők.
– Gyulaiként kiemelt hangsúlyt kell fektetni erre az eseményre, hiszen a várvédők több mint hatvan napon keresztül védték minden erejükkel a várat az oszmánokkal szemben, amire méltán büszkék lehetünk. Ezzel a fesztivállal azt az időszakot igyekszünk újra és újra bemutatni a kilátogatóknak, és főként a fiatalabb korosztály számára – fejtette ki Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.
A 14. Gyulai Végvári Napok programsorozata pénteken este a hagyományos felvonulással kezdődik és egészen vasárnap estig tart.