A szertartás az ifjú pár lovashintós bevonulásával kezdődött, amiről egy kicsit lemaradtunk, ugyanis a kocsi egy jó fél órával hamarabb érkezett. Aggodalmunk azonban hamar elpárolgott, hiszen érkezésünket követően egy nagyon vidám, mosolygós, helyes társasággal találkoztunk. Igen, ők voltak a Wenckheimék. No de ki nem örül, ha a lánya esküszik? (Max. a kocsis lova, ő is csak azért, mert jó nagy feje van.)
Nem mellesleg Denise Wenckheim és René Kallus már három éve egybekeltek Bielefeldben. Ahhoz viszont, hogy többet tudjunk róluk mesélni, szükség volt a szabadkígyósi Valdhütter Angéla ad hoc tolmácsunk segítségére.
Denise elmondta (különben mindig engedélyt kértek egymástól, hogy ki válaszoljon), Bielefeldben találkoztak, és ma is ott élnek. Korábban egy nemzetközi munkáltatónál dolgozott és egyszer René cégéhez volt kiközvetítve. Majd ahogy belépett a vállalathoz, a fiatalember épp akkor nézett ki az irodája ablakából, és nyomban beleszeretett.
René mindehhez hozzáfűzte, miután megismerte a leendő feleségét, illetve családja történetét, az esküvőjük után egy jó darabig érlelődött benne a gondolat, hogy mi lenne, ha újból házasságot kötnének a szabadkígyósi kastélyban? Ekkor ismét Denise vette át a szót, elújságolta, a szombati esküvő után még egy pár napig maradnak, de sajnos a munka miatt muszáj hazamenniük.
Azt követően a szülőkhöz fordultunk, ekkor Angéla elárulta, a gróf úr nem nagyon szeret beszélni, de azért odahívtuk magunk mellé, hogy velünk legyen az erő. (A gróf úr és a grófnő csudás ruhái a csorvási Hudák Család Kézi Szövő és Varró Műhelyében készültek.)
– Nagyon örültünk neki, és nyilván támogattuk, hogy ez a frigy is megköttessék – mondta a grófnő. (Közben az úr is megszólalt). Megtudtuk, Frederick is nagyon boldog, csak azt sajnálja, hogy azért nem tud szóhoz jutni, mert a felesége mindig hamarabb szólal meg, mint ő… Természetesen nagyon-nagyon örül, még ha a lányát sokszor felidegesíti.
Azt követően készítünk egy csoportképet, amelyen Denise öccse, Thassilo Wenckheim és felesége, Jenny Wenckheim is odaállt. Az exponálás közben mindenki azt mondta, „Piros bicikli!”.
Galéria
Majd a ceremónia a pagonyban folytatódik. Denise-ék barátai gyermekkori történetekkel szórakoztatják a megjelenteket; mi több, a közönség közt ülő Józsi körülbelül minden ötperben lefordítja az elhangzottakat. Néha a magyarok is kacagtak, mert olykor összecserélte a szavakat, de mint mondtuk, ez egy derűs nap.
A muri a Denise galériában végződött, ugyanis Denise nagymamáját, az utolsó grófnőt is Denise-nek hívták. A nagyi 1944-ben elmenekült. Hamarosan az állam privatizálja a kastélyt. Az elmúlt évtizedekben már-már az enyészetté válik, amikor megmenti az állam. De az már egy másik állam. (Nekem is leesett egy kicsit, amikor arcul csapott a Wenckheimékből áradó nyugati szellem.)
