Volt hallgatók tesznek az újakért: alapítvány segíti a gazdasági kar diákjait

2023. április 19. 15:29 | Varga Diána

Hallgatók a Hallgatókért névvel jött létre tavaly ősszel az az alapítvány, amely a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai, gazdasági karának diákjait támogatja. A szervezetet két korábbi hallgató hozta létre azzal a szándékkal, hogy ösztöndíjjal, tapasztalatokkal és kapcsolati tőkével gyarapítsa a főiskolán tanulókat. Ezzel a szervezettel ismerkedhettek meg az érdeklődők kedden a békéscsabai campuson.

Bár az egyetem székhelye Szegeden van, oktatási tevékenységének jelentős részét Békésben fejti ki, így az intézmény rektora szerint az egyetem fontos feladata a szakmai, tudományos oktatási lehetőségek megteremtése. Prof. Dr. Dux László hírportálunknak azt mondta: egy gazdaságtudományi karon alapvető igény, hogy egy ország, egy régiót gazdasági helyzetéről a hallgatók olyan egyének gondolatait ismerjék meg, akik tényleg közel vannak az igazi, fontos információkhoz. 

A Gál Ferenc Egyetemen rendszeresen szerveznek szakmai szimpóziumokat, ennek tavaszi állomásán mutatkozott be az alapítvány is. A békéscsabai kar dékánja kiemelte, hogy ez az alkalom rendhagyó, alapítvánnyal közösen ugyanis még nem rendeztek korábban konferenciát, amellyel egyszerre nyitottak a vállalkozók és cégvezetők, a hallgatók, illetve a középiskolások felé. 

– Nem titkoltan az a szándékunk, hogy a gazdasági kart egy gazdasági jellegű tudásközponttá, közösségi találkozóhellyé, szakmai platformmá, fórummá fejlesszük, ennek az első állomása ez a mai rendezvény – hangsúlyozta a behir.hu kérdésére Árpási Zoltán, a gazdasági kar dékánja.

Bár a Hallgatók a Hallgatókért Alapítványt nemrég hozták létre, már van olyan ösztöndíj, amellyel a békéscsabai campus hallgatóit támogatják - ismertette a szervezet egyik alapítója. 

– A helyi hallgatókat szeretnénk segíteni, mind szakmailag, mind pedig akár ösztöndíjjal, jutalmakkal. Ezt ki szeretnénk terjeszteni az egész megyére, sőt a Gál Ferenc Egyetem minden hallgatóját szeretnénk tovább kísérni az életükben, akár kapcsolatok, akár munkaszerzés révén – emelte ki Szatmári György. 

A szimpóziumot szakmai kerekasztal beszélgetés zárta, amelyen az oktatási szereplők mellett jelentős békéscsabai cégek, foglalkoztatók képviselői is részt vettek.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Júliustól felgyorsul a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárása

A hó elején lépett hatályba az a friss törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy a kórházakban hagyott újszülött gyermekeket minél hamarabb örökbe lehessen adni. A törvénymódosítás célja, hogy az újszülött a lehető leggyorsabban gondoskodó családhoz kerülhessen – ismertette Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
14:12
FEL