Volt apósát verte meg a vonaton az agresszív férfi, mert az nem köszönt neki

2024. február 23. 13:10 | behir.hu

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt egy 42 éves büntetett előéletű kevermesi férfi ellen, aki megverte a volt apósát.

A férfi 2003-tól 2013. évig házastársi kapcsolatban élt a sértett férfi lányával. A férfi a családtagjai sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt 2012 júliusában letartóztatásba került, majd jogerős börtönbüntetését töltötte 2018. július 19-ig, 2012. óta nem is találkozott a volt apósával. 2023. augusztus 15-én, az esti órákban azonban összetalálkoztak a békéscsabai vasútállomás főbejárata melletti kijelölt dohányzóhelyen. A terhelt odalépett volt apósához és kérdőre vonta, hogy miért nem ismeri meg.

A 72 éves idős sértett nem kívánt a terhelttel kommunikálni, ezért közölte vele, hogy siet, hamarosan indul a vonata Gyomaendrődre. A terhelt ekkor a sértett elé lépett, ököllel két alkalommal arcon ütötte, megkísérelte megrúgni, majd a vállánál fogva két kézzel meglökte, aminek következtében a sértett a földre esett, majd a helyszínről elment. A sértett ezt követően a vonatra felszállt és elhelyezkedett az egyik kabinban. A terhelt a sértett után ment a vonatra, és miután a kabinban rátalált, fejbe rúgta, majd ököllel megütötte az arcán, az orr tájékon. A bántalmazás és a sértett vérző sérüléseit látva az egyik utas kihívta a mentőket, akik a sértettet beszállítottak a békéscsabai kórház sürgősségi osztályára. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, 8 napon túl gyógyuló orrcsont-törést és más, zúzódásos-horzsolásos sérüléseket szenvedett.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Itthon

FEL