Vízzel a víz ellen

2016. május 13. 12:08 | Fekete Kata

Békés megye fő veszélyforrásához kapcsolódóan az árvíz elleni védekezéshez felhasználható mobilgátrendszer telepítését a települési önkéntes mentőszervezetek tagjai mellett a hivatásos tűzoltók is kipróbálták. 

A vízzel feltölthető tömlős mobilgát hatékony védelmet nyújt a hirtelen kialakuló árvizek ellen, de alkalmas a lassú lefolyású árvizeknél szükséges szakaszvédekezésre és a mentőerők tehermentesítésére is. Rendkívül gyorsan bevethető, telepítéséhez kevés emberre van szükség, rögzítés nélkül használható homokon, füvön, kavicson, zúzott kövön, aszfalton, betonon. Alkalmazható bel- és külterületen, tárolása egyszerű, könnyen szállítható, és ami különösen fontos, környezetbarát, így használata során nem keletkezik veszélyes hulladék. A mobilgátak hosszú ideje számítanak rendszeresen alkalmazott és megbízható védekezési eszköznek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. A mobilgát gyors védelmet jelent nehezen megközelíthető, rossz közlekedési infrastruktúrával rendelkező településeken is, hiszen működtetéséhez nincs szükség jelentős emberi erőkre, illetve eszközökre, emellett kiváltja, illetve jól kiegészíti a homokzsákos védekezést.

 

Fénykép: Szilágyi Evelin

FEL