Vizsgálják az Olaszországból érkezőket a budapesti és a debreceni repülőtéren

2020. február 25. 06:42 | behir.hu

Mérik az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren – közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget.

 

Tájékoztatást adott az olasz nagykövet

 

Ugyanakkor az észak-olaszországi járvány miatt új eljárásrendet alakítanak ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az európai járványügyi központ (ECDC) ajánlásai alapján, annak érdekében, hogy megőrizzék Magyarország vírusmentességét – tette hozzá.

Elmondta: a budapesti olasz nagykövet tájékoztatást adott az operatív törzs számára a járványügyi helyzetről.

A fertőzés – folytatta Müller Cecília – elsősorban Lombardia és Veneto tartományokat érinti, ám szórványos esetek előfordulnak más tartományokban is, például Emilia-Romagnában és Piemontban. Mindennek nyomán a járvány két gócpontjában karantént vezettek be, illetve felfüggesztették közintézmények, oktatási intézmények működését, korlátoztak egyes gazdasági tevékenységeket és rendezvényeket is elhalasztottak – ismertette.

Emlékeztetett arra, hogy egy a fertőzött területről érkező diákcsoportot, 11 fiatalt, két buszvezetőt és két kísérőtanárt két hétre karanténba helyeztek a Dél-pesti Centrumkórházban.

 

Telefonon jelentkezzen, aki fertőzött területről tér haza

 

Müller Cecília arra kért mindenkit, aki a fertőzött területről tér haza és influenzás tüneteket észlel magán, hogy forduljon orvoshoz. Ne menjen orvosi rendelőbe, hanem telefonon értesítse háziorvosát! – hangsúlyozta.

Kitért arra is: a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, illetve az egeszseg.hu-n tájékoztatás olvasható arról, hogy mi a teendő fertőzésgyanú esetén.

Kérdésre válaszolva közölte: a schengeni határok nyitottak, utazási korlátozások nincsenek, ám tisztifőorvosként senkinek sem javasolja, hogy fertőzött területre utazzon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán megtalálható Olaszország fertőzöttségi térképe, amely a hétfő 10 óra 30 perces állapotot rögzíti.

 

Az utazások elhalasztását kéri a külügyminisztérium

 

A konzuli szolgálat a honlapján azt javasolja az utazóknak, hogy a halaszthatatlan utazásokat kivéve, a turisztikai célú látogatásokat csak alapos megfontolás és mérlegelés után vállalják, mert aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen van, semmilyen indokkal nem hagyhatja el a karantént annak feloldásáig.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a római nagykövetség és a milánói főkonzulátus a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt a bajbajutott magyar állampolgároknak. a római nagykövetség a +39 348 800 8159-es, a milánói főkonzulátus a +39 339 621 9517-es telefonszámon érhető el.

A koronavírussal kapcsolatos olaszországi friss hírek a www.konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?olaszorszag honlapon érhetők el.

Forrás: M1, MTI

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL