Vízilabda: Egy győzelem és egy vereség a csabai pólósok mérlege.

2021. január 10. 17:17 | Kovács Dávid

A Swietelsky-Békéscsaba három góllal kikapott a listavezető Invictus gárdájától, majd három találattal verte a Hódmezővásárhely együttesét az OB II vasárnapi játéknapján.

Miközben minden szinten zajlottak a pontvadászatok, a felnőtt OB II-ben idestova két hónapja szünetelt a bajnokság. Néhány „bátrabb” együttes azonban úgy döntött, igyekszik máris pótolni a harmadik és negyedik fordulóból elhalasztott meccset. Ennek értelmében a békéscsabaiak, a szolnokiak és a hódmezővásárhelyiek ellen vízbe ugrottak vasárnap Martfűn, és lejátszottak néhányat az elmaradt derbikből. A csabaiak mérlege egy győzelem és egy vereség lett - számolt be a csabaiak hivatalos oldala.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus Úszó és Vízilabda SC, Szolnok 11–14 (3–5, 2–4, 2–2, 4–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Martfű. Vezette: Pásztor Antal. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 1, Laczó P., Weinhardt M., Mucsi 4, Tóth F. 2, Ajtai 4. Cs.: Miklós, Sipaki, Latorcai, Puha, Gruda, Csatári. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szolnok: Nagy S. – Turcsányi 1, Szabó E. 1, Hangay 5, Nagy Richárd 4 (1), dr. Mosonyi, Kovács D. Cs.: Csekő 1, Chif, Nagy Rajmund, Keserű 2 (1), Polgár, Farkas. Edző: Kis Gábor. Gól emberelőnyből: 8/5, ill. 7/3. Büntetők: 1/0, ill. 3/2. Az eredmény alakulása: 1–3, 3–4, 3–7, 5–10, 11–13.

Swietelsky-Békéscsaba–Hódmezővásárhelyi VSC 13–10 (3–2, 3–2, 5–2, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Martfű. Vezette: Juhász Tibor. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 1, Laczó P. 4, Weinhardt M., Mucsi 3, Tóth F., Ajtai 4 (1). Cs.: Miklós, Sipaki, Latorcai, Puha, Gruda 1, Csatári. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Hódmezővásárhely: Ozgyin – Vígh, Horváth J. 1, Katona 1, Szabó A. 1, Gallyas 1, Gáspár. Cs.: Szabó K. (kapus), Szabó Cs., Herczeg 2, Varga S. 3, Kurusa, Rókus 1. Játékos edző: Vígh Szabolcs, Varga Sebestian. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 8/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 2–0, 2–2, 6–3, 11–5.

Ajtai Miklós: – Kicsit tartalékosan utaztunk Martfűre, ugyanis betegség és munkahelyi elfoglaltság miatt ezúttal nem tarthatott velünk Csendes Csaba, Dávid Levente, Gyebnár György és Lukácsi Sándor. Viszont a helyükre beugró fiatalok remekül játszottak. Az első találkozón tisztességes eredményt értünk el, hiszen a szolnoki együttes nagyon jó erőkből áll, ellenük a háromgólos vereség szép teljesítmény. Nem mellékesen, a kispadjukon az olimpiai bajnok Kis Gábor ült. Csupán néhány perces pihenő után ismét vízbe ugrottunk, és ezúttal legyőztük a hódmezővásárhelyieket, akik ellen korábban döntetlenre futotta. Ma azzal nyertünk, hogy jobb napot fogtunk ki, támadásban jobbak voltunk, ami a mi javunkra döntötte el a pontok sorsát. Sokat jelentett, hogy Mucsi Zsolt gólerősnek bizonyult, de jómagam is nyolc gólig jutottam a két meccs során. Azt viszont kijelenthetjük: a koronavírus-pandémia miatt egyik csapat sem volt a topon, viszont végre egy jót játszhattunk.

Az állás: 1. Invictus Úszó és Vízilabda SC, Szolnok 15, 2. Csongrádi VVSE 9, 3. Szegedi UVTE 9, 4. Swietelsky-Békéscsaba 5, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 1, 6. Szegedi VTK 1.

 

További programok »

FEL