Visszavágtak a Lugosnak

2016. szeptember 30. 20:06 | behir.hu

Két napos nemzetközi tornával mutatkozik be a szurkolóknak a háromszoros bajnok BRSE. A ZéPé Café Viharsarok Kupa első találkozóján a csabai együttes 3-0-ra verte a lugosi riválist, amelytől egy hete vereséget szenvedett.

A csabai együttes az elmúlt hétvégét Lugoson töltötte, ahol a 2. helyen végzett, a házigazdától pedig 3-1-re kapott ki. A viharsarkiak viszonozták a vendéglátást és a városi sportcsarnokban fogadták a román klubot. A BRSE továbbra is nélkülözte három válogatott játékosát, a Tálas-Szakmáry-Molcsányi hármast, amelynek tagjai az Eb-pótselejtezőre készülnek. Soós Nikiék a visszavágás reményében kezdték a találkozót, az első szettben 12-11-es hazai vezetést követően újítottak a hazaiak és zsinórban hét pontot szerezve meglógtak. A játszmát 25-16-ra nyerte a magyar bajnok.

A második felvonást a vendégek kezdték jobban, 5-2-vel nyitottak. Ezután azonban a 16 éves Petrenkó Brigitta állt a nyitóhelyre, aki kiváló szervákat küldött a másik térfélre. A jó csabai mezőnymunka mellett a vendégek fogadójátéka is szétesett, sorozatban tizenhárom egységet tettek a táblára a hazaiak. A BRSE 25-11-gyel harcolta ki a 2-0-t.

A harmadik szettben ugyan kissé visszaesett a hazaiak teljesítménye, a lugosiak 16-14-re vezettek, de ekkor a csapatkapitány Soós Nikolett és Tanja Matic vezérletével erősített a házigazda és 25-17-tel behúzta a játszmát, 3-0-val pedig a meccset. A csabai gárda szombaton a Nyíregyháza ellen lép pályára, a találkozóra ezúttal is ingyenes lesz a belépés.

 

További programok »

FEL