Világbajnoki 4. lett a csabai származású kozmetikus

2021. január 13. 10:08 | Such Tamás

A békéscsabai születésű, 2002 óta Budapesten élő Kovács Barbara sminkmester 4. lett az OMC Nemzetközi Világszervezet által szervezett sminkvilágbajnokságon, hordható menyasszonyi smink kategóriában. A verseny online zajlott, mi telefonon beszélgettünk.

Ismeretségünk óvodás korunkig nyúlik vissza, így természetesen tegeződtünk.

– A gimnázium után egyből kozmetikus tanulónak jelentkeztél?

– Először a szegedi Juhász Gyula főiskolára, orosz-testnevelés szakra, de nem vettek fel. Közben anyukám kitalálta: „milyen jó lenne neked kislányom, ha kozmetikusnak mennél!”. És telitalálat volt!

 

Kovács Barbara kozmetikus – Fotó: Kovács Barbara archívumából

Egy korábbi versenyen – Fotó: Kovács Barbara archívumából

 

– Elég érdekes kombináció az orosz-testnevelés.

– Azért párosítottam ezt a két szakot, mert egyrészt gyerekkoromban tornász voltam, később néptáncoltam, így részemmé vált a mozgás; az orosz nyelv pedig nagyon jól ment.

– Ha mondjuk egy oroszországi versenyen indulsz, beugranak a szavak?

– Abszolút! A moszkvai vébén minden visszajött. Még a ragozás is.

 

Kovács Barbara sminkmester, modell – Fotó: Békés Megyei Hírlap/Such Tamás

Barbi, mint modell – Fotó: Békés Megyei Hírlap/Such Tamás

 

– Emlékszem, 1994-ben egy országos sminkversenyen te is modell voltál, miközben akkor már javában dolgoztál.

 – Mondhatni 1989 óta megállás nélkül! Persze amikor 1999-ben és 2003-ben megszületettek a gyerekek, egy kicsit visszavettem a tempóból, de akkor sem hagytam abba. 1997-ben indultam el először versenyen, felkészítő nélkül. Majd Csicsely Judit, békéscsabai mesterkozmetikus segítségével felvettem Sipos Zita sminkmesterrel a kapcsolatot, aki a mai napig segítségemre van, ő az egyik legnagyobb név a szakmában.

– Most már Kovács Barbara is. Mennyire nyitott a zsűri, például egy általad megálmodott, akár újító sminkre?

– Sajnos vagy nem sajnos, van egy kőkeményen berögzött trend, ami tőlem egy picit távol áll. Igyekszem azonban a munkáimba a magam ízlésvilágát belelopni, és ezzel megnyerni magamnak a zsűrit. Szerencsére mindig van egy-egy újítás, amivel frissül a nemzetközi paletta.

 

Kovács Barbara sminkmester 2020-as versenymunkája

A 2020-as versenymunka – Fotó: Kaunitz Tamás, modell: Páger Ramóna

 

 – Milyen eredményeid vannak?

– Többszörös magyarbajnok vagyok; azonfelül van két Európa-bajnoki ezüstérmem, egy nemzetközi 4-ik helyem, és eddig a világbajnokságokon a 7. hely volt a legjobb… Ám a mostani 4. szinte felfoghatatlan! A pandémia következtében most csak online verseny volt, és épp emiatt háromszor többen neveztek a versenyszámomban, mint korábban – 156 induló volt. Azt gondolom, az ukránok és oroszok gyűrűjében végezni nagyon nagy dolog!

– Mindig más helyszínen rendezik meg versenyt?

– Mindig van egy európai és egy tengerentúli helyszín. Én néhány éve legelőször Moszkvában voltam, majd Chicagóban, Szöulban és Párizsban. Párizzsal azonban a világszervezet egy ötéves szerződésben állapodott meg, így a legutóbbi, a 2020-as is ott lett volna. Ezzel szemben 2021-ben már Yokohamában lesz.

 

Kovács Barbara sminkmester

A 2011-es, békéscsabai sminkverseny alatt dolgozik a zsűri – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– Gondolom szusszansz egy kicsit, noha azt mondtad, hogy nincs megállás.

– Nincs bizony, hiszen február közepén már újra indulok az Európa-bajnokságon, amelyre egy gyönyörű sminkkel nevezek. Ismét online, és Párizs lesz.

***

Tovább információkat a Kovács Barbara Smink és Kozmetika Fb-oldalon találhat meg.

 

Kovács Barbara sminkmester – Fotó: Csernek Szilvia

Fotó: Csernek Szilvia

További programok »

FEL