„Vidáman búcsúzunk, ahogy ő is élt”

2016. november 18. 18:06 | behir.hu

Idén lenne 80 éves Lenkefi Konrád bábművész. A sokoldalú alkotó bábuit mozgó műtárgyként kezelte, amelyek legtöbbje a család egykori otthonában, a Penza lakótelep 1. szám alatt készült. Erre emlékeztet az épület falára kihelyezett emléktábla is.

Micimackó egy részletét hozták el a Napsugár Bábszínház színészei egykori mesterüknek. Lenkefi Konrád 21 éve hagyta itt családját, a társulatot és bábjait, hogy tovább vigyék a gazdag életművet.

A bábművész idén lenne 80 éves, rá emlékeztek együtt művészek, családtagok és barátok az alkotó egykori otthona előtt.

 - Fontos, hogy azokra a hagyományokra, örökségre, amit tőle kaptunk megőrizzük. Nem az ő darabjait játsszuk és nem az ő fejével gondolkodunk, de nagyrész neki köszönhetjük, hogy ma itt lehetünk- osztotta meg velünk gondolatait Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója.

„Mint munkatárs nekem is tudott mindig olyat mondani, amire oda kellett figyelni” – mesélte dr. Pap István a megjelenteknek. A volt igazgató 30 éven át kísérhette nyomon a bábművészet születését Békéscsabán, amit nagyrészt Lenkefi Konrádnak köszönhetünk.

- Mindig fontosnak tartotta, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és a bábművészettel, a művészeti neveléssel az emberi tulajdonságok kialakítását segítse. Ugyanakkor a felnőtteknek is vicces groteszk formában valami olyat tudott elmondani, amire oda kellett figyelni – fogalmazott a Megyei Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója.

A program végeként a résztvevők az emléktáblánál helyezték el a megemlékezés koszorúit.

FEL