Veteránjármű találkozó a rendezvénypajtában

2022. június 6. 18:10 | Szabó Judit

Veteránjármű Találkozót és Békéscsabai Kisautó Börzét rendeztek pünkösd hétfőn. A rendezvény este hat óráig közel 200 járművel várta az érdeklődőket a Csabai Rendezvénypajtában.

A szervezők már 12 éve foglalkoznak a találkozó megszervezésével. Az eseményen olyan keleti-nyugati jármű csodák fordultak meg, mint Simsonok, Jawák, Rigák, Verhovinák és Komarok motorok, vannak olyanok is, amelyek már hatvan évesek. Az autók közül is összeválogatták a legérdekesebbeket, Zsigulikat, Skodákat, Daciákat, Moszkvicsokat, Wartburgokat vagy Trabantokat. Az érdeklődők leginkább a keleti gyártmányú motorokkal és autókkal találkoznak, de előfordul egy-két amerikai is.

A Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klubjának vezetője elmondta, hogy nem feltétlenül szükséges szakembernek lenni ahhoz, hogy valaki karban tudja tartani a járművét.

– Mi ezt autodidakta módon megtanuljuk, szétszedjük-összerakjuk, akár huszonötször egymás után. Nagyon sok mindent megoldunk mi, természetesen vannak helyzetek, amikor szakembertől kell segítséget kérnünk, de amit csak lehet, együtt csinálunk meg – mondta el Diószegi Gyula.

A Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klub egy másik tagja arról beszélt, hogy legelső motorja egy T1-es Pannonia volt, édesapja emlékére.

– Édesapám '62-ben vette a motort, de én azt szerettem volna, ha velem egyidős, így lett egy 64’-es. Ez már majdnem készen volt, egy szarvasi embertől vettem, aztán beindult a lavina – fogalmazott Baráth István, akinek gyűjteményében lengyel, orosz és magyar gyártmányú járművek is vannak.

A motorral hajtott járművek mellett a kerékpárok is szerepet kaptak a hétfői napon. Az egyik Csepel-rajongó elmondta, hogy három típusú kerékpárt álított ki, Tacskót, Campinget és BMX-et.

– Azt gondoltam, hogy a gépi meghajtás mellett, legyen egy kis emberi erős, pedálos műsor is, ami emeli a rendezvény fényét. Veterán kerékpárokkal érkeztem. A legelső, amit én újítottam fel az egy 1970-es évjáratú, ez adta az ötletet, hogy legyen még. A Tacskó a legfiatalabb itt most, ami 1982-es – mondta el Poncsarovszky István.

A nap folyamán több kísérőprogrammal is találkozhattak az érdeklődők, mint például a veterán jármű vagy a kézműves vásár.

Galéria

További programok »

FEL