Versfolyam 2021: Egész nap online szavaltak a fiatalok

2021. szeptember 30. 19:11 | Hidvégi Dávid

Immáron negyedik alkalommal kötötte össze a világ magyar diákjait a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a Heti Kelet Kulturális Alapítvány és a Békéscsabai Médiacentrum a Versfolyam elnevezésű programban. A kezdeményezésben a magyarországi, a határon túli és a diaszpórában működő magyar iskolák tanulói szavaltak verseket.

Egész napos online közvetítésen keresztül zajlott a csütörtökön a Versfolyam 2021-es programja. A kezdeményezésben résztvevő iskolák diákjai, tanárai iskolánként egymás után, élő adásban szavaltak verset. Az eseményt a Békéscsabai Médiacentrum szerkesztőségéből irányították a szervezők.

– A feladatom annyi volt, hogy beugorjak egy rövid időre verset mondani, ha technikai hiba adódik. Ezen kívül még segítettem a kapcsolatteremtésben, összekapcsoltuk a sulikat a műsorral – Bárdi-Pajtás Dávid Zsolt, a BSZC Trefort Ágoston Technikum diákja.

A szervezők az eseményt eddig háromszor rendezték meg a költészet napján. A program 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt, idén pedig az őszi iskolakezdésre csúsztatták. A versfolyammal az összetartozás érzését erősítenék a gyermekekben.

– Középiskolák, általános iskolák jelentkeztek, korábban, 2019-ben például egy óvoda is  bejelentkezett Ausztriából. A program lényege, hogy a gyerekek magyarul verseljenek a világban és erősítsük egymásban a magyarságot, illetve ez az egész egy kulturális élmény is – mondta az egyik szervező, Csibor Géza, a Heti Kelet Kulturális Alapítvány elnöke.

A szervezők úgy vallják, hogy az ifjúság anyanyelvi nevelésének, megtartásának egyik legfőbb eszköze a vers és a versmondás. A versek szabadon válaszhatóak voltak.

 

További programok »

FEL