Verses, zenés műsorral hangolt a hétfői nyitásra a Békés Megyei Könyvtár

2023. március 25. 18:46 | Papp Ádám Sándor

Varró Dániel kortárs költő és Molnár György dalszerző zenés, mesés estjére várták az érdeklődőket szombaton délután a Békés Megyei Könyvtárban. Az esemény célja, hogy az intézmény a három hónap csökkentett nyitva tartás után szórakoztató műsorral szolgáljon látogatói számára, a hétfői újranyitás előtt.

Szinte teljesen megtelt a Békés Megyei Könyvtár nagyterme Varró Dániel és Molnár György fellépése alkalmából szombaton délután. Varró Dániel a kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, aki egyedi stílusában írott verseivel és műfordításaival érdemelte ki sikereit. A költő Molnár György dalszerzővel immár tíz éve lép fel országszerte, műsoraik a fiatalok és szülők körében egyaránt közkedvelt.

A Békés Megyei Könyvtár kinevezett igazgatója az eseményen arról beszélt, hogy december óta nem sok lehetőségük volt arra, hogy színes programmal készüljenek látogatóik számára. Juhász Zoltán elmondta: március 27-étől, hétfőtől minden visszatér a normális kerékvágásba és a korábban megszokott nyitvatartási idővel működik majd a könyvtár.

– Varró Dániel kortárs költőt, valamint Molnár György dalszerzőt hívtuk meg a intézményünkbe, hogy egy zenés, mesés esttel kedveskedjünk a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Célunk az, hogy a három hónap csökkentett nyitvatartás után valamilyen igazán élvezetes, szórakoztató műsort tudjunk biztosítani az érdeklődőknek, a könyvtár látogatóinak – emelte ki az intézményvezető.  

Az Europe Direct Békés és az Apetit Catering szervezésében továbbá rendeztek egy sajtkóstoltatást az esemény előtt. Az érdeklődők olasz, spanyol, francia, görög, magyar és holland termékek közül válogathattak, valamint egy kvíz kitöltését követően a sorsoláson győztesek értékes sajtcsomaggal a birtokukban térhettek haza.

 

Galéria

További programok »

FEL