A véradás egészségügyi szempontból is kifejezetten hasznos: csökkenti a szívroham és daganatos megbetegedések kialakulásának veszélyét, illetve a véradó megtudhatja a saját vércsoportját, valamint egyfajta ingyenes szűrővizsgálatot is jelent, ami kiterjed a HIV, a hepatitisz-B, a hepatitisz-C és a szifilisz kimutatására is.
Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke 2000 óta szervez rendszeresen véradásokat. Elmondta: tavaly 79-en adtak vért és reméli, hogy idén is legalább ennyien fognak segíteni.
– A pályaválasztási vásáron tartandó véradásra dr. Takács Árpád, Békés vármegye főspánja kért fel. Nagyon fontos a véradás, az egyesületünk célja, hogy minél több embernek segíthessünk ezekkel az alkalmakkal – fogalmazott Frankó Attila elnök.

Az egyesület elnöke azt is megosztotta a behir.hu-val, hogy idén új ajándékkal is kedveskednek, ugyanis három embernek sétarepülést sorsolnak ki.
– Tizenyolc éves korom óta adok vért, tudomásom van arról, hogy vannak olyan betegségek, amik csak véradással gyógyíthatóak és olyan gyógyszerek, amik csak vérből állíthatók elő és úgy gondolom, aki megteheti az segítsen – mondta el Pjesovszki Mihály.
A véradókat közül mindenki válogathatott az egyesület által biztosított ajándékcsomagok közül és utalvanyokra is szert lehetett tenni.