Vegyél egy fát Gyulának!

2020. január 31. 15:48 | Such Tamás

Ültess az utókornak – civil fásítási akció címmel tartottak péntek délelőtt sajtótájékoztatót Gyulán, a Bicere utcai Boglárka Kertészetben.

Alt Norbert, Gyula alpolgármestere elmondta, a tavalyi év folyamán a város egy jelentős felajánlás kapott Titz Ádámtól. Az Experience-Bus Kft. ügyvezetője decemberben 30 darab fát vásárolt a Bem téri játszóra.

– S ugye evés közben jön meg az étvágy – fogalmazott –, Ádám ezúttal egy fásításhoz kapcsolódó akciót indít útjára.

– Ebbe az akcióba azonban most szeretnénk bárkit bevonni – vette át a szólabdát Titz Ádám –, aki felelősséget érez az utókor iránt. Az ars poeticánk: ültessünk mi is fát, hiszen nekünk is ültetett a korábbi generáció.

 

Civil fásítási akció

Nagy József (b), Kovács Mihály, Ferenczi István, Titz Ádám és Alt Norbert

 

– Hogy zajlik az akció? – tette fel a kérdést, majd nyomban meg is válaszolta: a bázis a Boglárka Kertészetben lesz. Aki egy vagy akár öt darab fát szeretne felajánlani a városnak, az eljön, egy lista alapján kiválasztja, majd megvásárolja őket. A lényeg az, hogy az elszállítással és az ültetéssel már nem kell bajlódnia, ugyanis attól fogva a fák zöld utat kapnak, ergo a szakemberek elültetik a rendeltetési helyükre.

– Miután az elnökség tagjaival tudomást szereztünk erről a remek akcióról – mondta Ferenczi István, a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület titkára –, azonnal úgy döntöttünk, hogy mi is csatlakozunk.

Hozzátette: már a korábbi években is bevállaltak ehhez hasonló kezdeményezéseket, például az Attila utca tölgyfáit ápolgatták, pótolgatták, és nyáron pedig locsolgatták.

 

Civil fásítási akció

A jó dolgokhoz csak pozitívan lehet odaállni

 

– Igyekszünk kiváló minőségben és megfelelő méretben leszállítani a fákat, továbbá nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a kezdeményezésnek – tette hozzá Nagy József, a Boglárka Kertészet tulajdonosa.

Mindehhez Alt Norbert hozzáfűzte, az akció lényege: Vegyél egy fát Gyulának!

Továbbá Titz Ádám a behir.hu-nak elmondta, a kezdetektől fogva minden évben, hol ruhaadománnyal, hol tartós élelmiszerrel részt vesznek egy-egy jótékonysági akcióban is.

– Szerencsére ma már azt látjuk – jelentette ki –, hogy nagyon segítőkészek az emberek; majdhogynem több az adomány, mint amennyire szükség van. Mivel mi személyszállítással foglalkozunk, így az ökológiai lábnyomunkat akarva-akaratlanul otthagyjuk… ezért jött az ötlet 2019 decemberében, hogy mi lenne, ha megajándékoznánk az összes gyulai lakost.

 

Civil fásítási akció

 

További programok »

FEL