Védekezzünk a fagy ellen

2017. január 8. 08:51 | behir.hu

A vízmérő elfagyása a legtöbb esetben azért következik be, mert a fogyasztók nem járnak el kellő gondossággal, pedig a rendszeres ellenőrzés és a házi ivóvízhálózat karbantartása a fogyasztó feladata. A vízmérő elfagyása a mérő meghibásodását és vízelfolyást eredményezhet, az eszköz cseréje és az elfolyt víz költsége a fogyasztót terhelheti.

Szilánkokra tört üveg az óralapon, eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg csöpögő víz. Ha télen ez a látvány fogadja a vízóra tulajdonosát, akkor szinte biztosra vehető, hogy elfagyott a mérőeszköz.

Intő jel lehet az is, ha a lakásban nem, vagy csak alig jön víz a csapból. Ebben az esetben gyanakodni lehet arra, hogy megfagyott a vezetékben a víz, amely tönkretette a mérőszerkezetet is. A fagy elleni védekezésről csakúgy, mint a mérőhelyek tisztán tartásáról, valamint a megközelítés biztosításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia.

A tartós hideg komoly károkat okozhat a talajban vagy a fűtetlen pincékben lévő vízmérőkben, sőt a falakon belüli vízvezeték-hálózatban is. Érdemes idejében megtenni a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljük a hideg hatására bekövetkező mérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának a költségeit. Az eltört vezetéken keresztül egy óra alatt is akár a többszöröse ömölhet a szabadba egy átlagos család napi vízfelhasználásának.

Fokozott elővigyázatossággal azonban a károk és a bosszúságok elkerülhetőek. A vezetéknek és a mérőórának is legalább 90 centiméterrel a talaj alatt kell lennie, ilyen mélyen ugyanis biztosan nem fagyhat el. Az aknánál az jelenti a gondot, hogy hiába van mélyen a vezeték, nincs fölötte talaj, így a fedélen keresztül a fagy mélyebbre tud jutni. Rendszeresen ellenőrizni kell, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyelni arra is, hogy helyén van-e az aknafedél, illetve alulról hőszigetelni kell. Erre a legalkalmasabb egy hungarocell lemezt az aknatető aljára rögzíteni. Az esetek döntő hányadában ez megfelelő védelmet biztosít, de aki még óvatosabb, az a vízmérőt is leszigetelheti. Erre akár egy papírdoboz is alkalmas, amelyet lefelé fordítva kell a mérőszerkezetre helyezni, így a talajból felfelé áramló kevés hőt ott tartja.

Nemcsak az aknákban, hanem a pincékben is ki vannak téve a fagyveszélynek a vízmérők. Ebben az esetben mindenképp ügyelni kell arra, hogy a téli hónapokra bezárják az ablakokat, illetve ahol kell, kicseréljék a törött üveget. A lakótelepi házakban az épület összes vízfogyasztását mérő szerkezetet legtöbbször a közműalagút és a folyosó mellett kialakított tároló helyiségben szerelték fel. A vízóra fagy elleni védelme a lakóközösség feladata.

Az épületen belüli vezetékek, illetve szerelvények esetében meg kell győződni a helyiség nyílászáróinak épségéről is. Ha a falban levő vezetékben a hideg hatására jégdugó keletkezett, nem folyik a víz a csapból, mivel az elzárja a víz útját. Ha a csövet nem repesztette szét a jég, házilag is orvosolni lehet a problémát. Legtöbbször ugyanis egy fűtetlen helyiség falában fut a vezeték, amelyben megfagy a víz. Ilyenkor a helyiség felfűtése jelenti a megoldást.

A télen nem lakott épületeknél vagy a falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékek, kerti csapok esetén legbiztosabb módszer a víztelenítés. Először nyissuk meg a kerti csapot, majd ezután zárjuk el a téli elzárót. A vezetékben lévő víz ilyenkor az ürítő szelepen keresztül távozik és elszivárog a talajba, így a felszínen húzódó vezetékszakasz is vízmentes lesz, és tavaszig biztosan nem okozhat gondot a fagy. Ha mindezt későn teörtént meg, és a befagyott víz miatt nem lehet az elzárócsapot elfordítani, meleg vízzel, óvatosan fel kell olvasztani a benne lévő jeget, majd ezt követően lehet elvégezni a víztelenítést.

Mielőtt bárki szakemberhez fordul, előtte vizsgálja meg, mi okozhatja a problémát, mert elképzelhető, hogy a fent említett módszerekkel házilag is orvosolható a hiba, és így pénzbe sem kerül. Fontos, hogy a vízmérőt vagy a szabadon lévő műanyagcsöveket nem szabad nyílt lánggal felolvasztani, mert a hirtelen felolvadó víz szétvetheti a mérőt, illetve a csövet. Csak lassan, fokozatos melegítéssel lehet felolvasztani a benne lévő vizet. A vízmérőben a víztelenítést követően is marad víz, ezért a vízmérő szigetelését mindenképpen meg kell oldani.

 

További programok »

FEL