Vasútmodell kiállítás és mozdonyparádé Békéscsabán!

2024. szeptember 18. 07:31 | Kintner Nikolett

Az ország több pontjáról érkeznek résztvevők a pénteken nyíló vasútmodell kiállításra, Békéscsabára. A huszadik alkalommal megrendezett esemény előkészületei már nagyban folynak a vasutas művelődési házban, ahol az eddigiektől eltérő módon, egy új helyiség nyílik meg az érdeklődők számára.

Péntektől egy egész hétvégés programmal várja látogatóit a békéscsabai kiállítás. Az idén 20 éves eseményre számos kiállító is érkezik. A szervezők nagy örömmel veszik, hogy mint minden évben, idén is nagy érdeklődés övezi a rendezvényt.

– Egy ilyen nagy kiállítás tervező munkálatai egy évvel korábban kezdődnek. Amikor az előző kiállítás véget ért, akkor már gondolkodtunk azon, hogyan és mint fogjuk a következőt megvalósítani – fogalmazott Kucseráné Szabó Mária, a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza intézményvezetője. Hozzátette: ez most fokozottan igaz, hiszen idén jubileumot ünnepelnek.

 

Fotó: Fazekas Róbert /behir.hu

 

A kiállítás egyben a Vasútmodellező Klubok Nemzetközi Találkozója is, így szombaton este egy beszélgetős összejövetelt terveznek, ahol a klubok megoszthatják egymás között a tapasztalataikat, és a különböző jó gyakorlatokat is. A találkozóra a hazai résztvevők mellett több határmenti településről is érkeznek majd.

A kiállítás egyik említésre méltó darabja egy nagy terepasztal, melyen 45 méternyi sínt építenek majd ki, különlegessége pedig, hogy az érkező klubok hozzáadhatják saját makettjeiket is.

Az elmúlt évek tapasztalata szerint többségében családok érkeznek a kiállításra, de ez nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is mindig hatalmas élmény.

 

Fotó: Fazekas Róbert /behir.hu

– A 2-3 nap alatt körülbelül 3000 látogatóra számítunk, az esemény csúcspontja pedig a szombaton megrendezésre kerülő mozdonyparádé lesz a rakodóvágányon. Ebből az alkalomból olyan mozdonyok érkeznek, amelyeket itt Békéscsabán még nem láthattunk, többek között emeletes vonat is érkezik – emelte ki az intézményvezető.

Az esemény szeptember 20-22-ig, péntektől vasárnapig lesz megtekinthető.

További programok »

Itthon

A város méltó emléket szeretne állítani Suhajda Szilárdnak

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere a legutóbbi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a város szeretne méltó emléket állítani Suhajda Szilárdnak. A békéscsabai születésű hegymászó tavaly májusban tűnt el, a Mount Everest csúcsának közelében.
10:14
FEL