Vasárnapi pihenőnap - OKSZ: nőtt a kiskereskedelmi piac

2016. március 16. 07:54 | Mikóczy Erika

A vasárnapi pihenőnap egy évvel ezelőtti bevezetésekor megfogalmazott negatív kritikáknak nem lett igazuk: 5,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi piac - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az elnök elmondta: a KSH adatai szerint az elmúlt egy évben azoknál a cégeknél, ahol négynél több alkalmazott van, nem csökkent a dolgozók száma, sőt valamelyest nőtt.

Más a kérdés a foglalkoztatottak számával - tette hozzá -, hiszen ebben az esetben 8-9 ezer fős csökkenést könyvelt el a piac, de hangsúlyozni kell, hogy ennek nem csak a vasárnapi boltzár az oka, egyéb folyamatok is közrejátszottak.

- Mindez azt jelenti, hogy voltak olyan folyamatok, amelyek felfelé húzták a kereskedelem mérlegét, voltak olyanok, amelyek lefelé, de összességében olyan nagy veszteségekkel, amelyeket előrevetítettünk, messze nem kellett számolni - mondta Vámos György.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

FEL