Vármegyei székfoglaló, Molnár Sándort választották a közgyűlés elnökének

2024. október 7. 12:46 | Bimbó Lajos

A Jókai Színház Vigadó termében tartotta alakuló közgyűlését a Békés Vármegye Önkormányzata október 7-én. A grémium új és régi tagjai kézhez kapták megbízóleveleiket és letették az esküjüket, majd Molnár Sándor személyében a vármegyei testület új elnökét is megválasztották.

Az ünnepi eseményen dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja mondott köszöntőt. Mint azt viccesen megjegyezte, a főispán nem szokott jelen lenni a vármegyei önkormányzat közgyűlésein, hiszen rá akkor van szükség, amikor a testület nem a szabályoknak megfelelően működik. Emiatt is látszik az, hogy a testület szakszerűen és eredményesen működött az elmúlt ciklusok alatt, betöltötte azt a rendeltetését, amelyet a jogszabályok előírnak.

– Békés vármegye fejlődött. Ha megnézzük azokat a forrásokat, amelyek a vármegyébe érkeztek, akkor azt látjuk, hogy utak, hidak, vasutak, óvodák, iskolák, szociális intézmények csapadékvízelvezető-rendszerek külterületi utak, turisztikai célú beruházások valósultak meg a településeken. Békés vármegye jól használta fel a forrásokat – ismertette.

A főispán kiemelte, hogy a vármegyei önkormányzat támogatta a települési önkormányzatoka és együttműködött velük.

– A Békés Vármegye Önkormányzata a településekkel szoros együttműködésben végezte a munkáját, ezt a jövőben is meg kell tartani. A közgyűlésnek, továbbra is össze kell fognia azokat a fejlesztéspolitikai elképzeléseket, területfejlesztései stratégiákat, amelyek a jövőben Békés vármegyét szolgálják – tette hozzá dr. Takács Árpád.

 

 

Az alakuló közgyűlés megválasztott képviselői letették ünnepi esküjüket, majd átvehették megbízóleveleiket. A grémium tagjai megválasztották a vármegyei önkormányzat új elnökét is. A titkos szavazás végén, 11 igen, 1 nem és 4 tartózkodás mellett Molnár Sándor foglalhatta el helyét az elnöki székben.

Az új elnök egyik első interjújában elmondta, a vármegye olyan értékekkel rendelkezik, amely a gazdaságfejlesztés és a fiatalok megtartása terén nagyon nagy potenciált jelent.

– Ennek érdekében megkeressük azokat a szereplőket, akik ebben közre tudnak működni. Békés vármegye, mint az ország éléskamrája a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás terén kiváló lehetőséget jelent. Ezeket kell kihasználni, még több feldolgozó üzemet létesíteni és még nagyobb feldolgozottsági szintre hozni azokat a mezőgazdasági termékeket, amelyeket itt állítanak elő. Emellett pedig, reagálva a klímaváltozásra, át kell gondolnunk a mezőgazdasági termékstruktúrát, ebben is segítséget szeretnénk kínálni a mezőgazdasági termelőknek. Egyetemekkel együttműködve olyan koncepciókat és olyan fejlesztési irányokat kell meghatározni, amely a munkájukat könnyebbé és eredményesebbé teszi – részletezte az új elnök.

Kiemelte: egy másik ilyen kiugrási potenciál lehet az autóipari beszállítás, hiszen Szeged, Kecskemét és Debrecen ölelésében Békés vármegyének olyan lehetőségei vannak, amelyeket jobban ki kell tudni használni, hiszen itt van egy kiváló szakképzési rendszer és rendelkezésre áll az a humán erőforrás, amely ezeket a gyárakat meg tudja tölteni.

 

 

A vármegyei grémium döntéshozó asztalánál több új tag is helyet foglalhat, ám többen már sokadik ciklusukat kezdhetik meg a testületben. Kónya István már az ötödik ciklusban foglalhatja el helyét a tanácsteremben.

Mint mondta, a vármegyei közgyűlésnek folytatnia kell a hosszú évekkel ezelőtt megkezdett és folyamatosan működtetett területfejlesztési munkát. 

– Nagyon jó eredményeket értünk el az elmúlt öt évben, sok településen nagyon komoly fejlesztések történtek. Ezt a fejlődést kell tovább folytatnunk. A mostani vármegyei közgyűlés tagjai eltökéltek abban, hogy az esküjüknek megfelelően Békés vármegye fejlődésének érdekében teljes szívvel és lélekkel, a feladatukat maximálian teljesítve segítsék és szolgálják a megyénket – fűzte hozzá Kónya István.

 

 

Békés Vármegye Önkormányzatának tagjai ünnepi koccintással zárták az alakuló közgyűlést. A grémium a tervek szerint október 17-én tartja első közgyűlését, akkor már a jól megszokott helyen, a vármegyeháza üléstermében.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL