Varga Tamás: Egy hullámvasúthoz hasonlítanám a tavalyi évet

2021. január 7. 14:24 | Mikóczy Erika

Az év eleje sok helyen, így nálunk is a visszatekintésről, az értékelésről, és a jövőbeli tervek megfogalmazásáról szól. Varga Tamással, Békéscsaba sportért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős alpolgármesterével a 7.Tv Aktuális című műsorában beszélgetett Tóth Bianka műsorvezető.

– Sport, kultúra, oktatás, talán ezeket a területeket érintette leginkább a koronavírus-járvány. Vegyük sorra őket. Hogyan alakult Békéscsaba kulturális élete 2020-ban?

– Egy hullámvasúthoz hasonlítanám a tavalyi évet. Erős kezdéssel indult az év: januárban és februárban sikeres előadások, sikeres rendezvények, sok néző, jó bevételek voltak jellemzőek az intézményeknél. Utána történt egy lefagyás, amiből nagyon gyorsan fel kellett állni. A tavaszi karantén időszakában valamennyi intézmény megpróbált alkalmazkodni a helyzethez, ahogy mindenki az országban és a városban. Nagyon jó kezdeményezéseket varázsoltak elő a cilinderből. A színház a közterekre költözött, a könyvtár könyveket szállított ki. Online tartalmakat osztott meg a bábszínház, a Csabagyöngye Kulturális Központ, és persze készültek a nyitásra. A nyár során, ahogy a jogszabályok lehetővé tették, beindult az élet. Akkor nagyon sok program zajlott Békéscsabán, voltak táborok, megtelt élettel a Csabagyöngye stég, a színház pedig már a nyáron beszólította a közönséget a teátrum falai közé. Sikerült egy olyan augusztus 20-át szervezni, ahol négy különböző helyszínen, a közönséget megosztva, más-más programkínálatot kapott a békéscsabai lakosság. Azon a hétvégén mindennap volt valami, blues-fesztivál, néptáncgála, komolyzenei előadás.

 

– Aztán jött a járvány második hulláma és a leállás.

– Az intézmények ezután is igyekeztek hasonló színvonalon megszólítani az embereket, és mindenki gőzerővel készült arra, hogy ismét elindulhasson az élet az intézményekben. A művészeti közösségeknél, a kis közösségeknél hasonló a tendencia. Sajnos a szimfonikus zenekar, a vasutas fúvószenekar, a kórusok, a Csabai Színistúdió nem tudott kibontakozni, hiszen próba- és előadási lehetőségük nem igazán volt. Így ott a folyamatosság nem volt biztosított. A karácsonyi ünnepkörrel zárult az év, amikor ugyan programok nem lehettek, de az intézmények igyekeztek széppé varázsolni a környezetüket, a Szent István téren pedig látványosságokat vonultattunk fel. A kultúra területén ilyen volt a 2020-as esztendő. Voltak azért egyéb pozitívumok, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület például pályázati forrásból az elhunyt nagyjaink sírhelyeit újította fel. Szintén pályázati támogatás tette lehetővé magánkezdeményezésre egy szentháromság alkotás felállítását. A fejlesztések pedig folyamatosan zajlottak. A Munkácsy Mihály Múzeumban – túl azon, hogy amikor lehetett, kiváló kiállításokat nyitottak meg – átadták az új Munkácsy állandó kiállítást, ami európai színvonalú, és „békeidőben”, egészséges időszakban nagyon sok látogatót fog vonzani. Pláne, ha majd kiegészül a kialakítás alatt álló Idővonal című kiállítással. A könyvtár környezete, udvara is megszépült, és folyamatban van egy teljes körű energetikai felújítás. A Munkácsy Emlékház megújul, látjuk az Omaszta Park kialakulását, az épület környezetét, és megszületett a döntés a bábszínház fejlesztéséről is, tehát voltak pozitívumok is bőven.

 

 

– Koronavírus-járvány ide vagy oda, sok békéscsabai sportoló rendkívül eredményes évet zárt.

– Furcsa, hogy egy nagyon nehéz időszakban relatíve sok siker született. Nadj Levente, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club kiváló atlétája az év ifjúsági atlétája lett. 300 és 400 méteres síkfutásban nagyon jó eredményeket ért el, országos rekordot állított fel. Nem sportsiker, de nagyon örültünk Márton Anita bejelentésének, hogy babát vár februárra. A tervei szerint megpróbálja a tokiói olimpiára való felkészülést, ha ezt megengedi a szervezete. Kovács Barbara eredményei is nagyon biztatóak, bízunk benne, hogy ő is esélyekkel indul a kvalifikáció során. Az év női súlyemelője lett Mitykó Veronika, a békéscsabai súlyemelő klub versenyzője, már második alkalommal. Békéscsabára igazolt a Kano Judo Sportegyesülethez Özbas Szofi, aki szintén nagyon jó esélyekkel száll harcba a tokiói részvételért. Ehhez kapcsolódik, hogy a Nemzeti Sportközpontok megvásárolta a Kazinczy utca 6. szám alatti ingatlant, amelyből egy judo központot kívánnak kialakítani. Szintén jól szerepeltek az Alföld Vívó Akadémia versenyzői, Keszthelyi Zsombor, Dékány Kinga, a kadetek között pedig bajnok lett Lenkefi Soma – ezek nagyon jó eredmények, pedig most az edzések is nehezebben zajlottak. Igyekeztünk biztosítani a vizes sportoknak, a vízilabdázóknak és az úszóknak is a lehetőséget, amint lehetőség nyílt rá, megkapták a vízfelületet. Voltak szárazföldi edzéseik is, de az nem pótolja a vizes közeget. A csapatsportágakban a Békéscsabai Röplabda SE egy félbehagyott szezont követően nagyon jól kezdte az évet. Az első helyen tart a bajnokságban. A Békéscsaba Előre Női Kézilabda klub is talán Európa egyik legszínvonalasabb bajnokságában tud szerepelni. Az Előre futballistái pedig a tavaszi megtorpanás után egy jó őszt, egy jó második félévet produkáltak.

 

– Sokan várták a sportcsarnok felújításának befejezését. Az megtörtént, használatba is vehették a sportolók, azonban pár nap múlva műszaki probléma merült fel. Hol tart most ez az ügy?

– A sportcsarnok kivitelezését is a lehető legkésőbbi időpontra halasztottuk, hogy minél tovább tudjanak a sportszervezetek mérkőzéseket, edzéseket tartani. Egy intenzív időszakot követően újult meg az a sportcsarnok, ami egyébként '88-ban épült. Az alapszerkezete megmaradt, de nagyon sok minden történt a létesítményben. Mint minden beruházásnál, vagy akár egy lakóház építésénél, használat közben derülnek ki a hibák. A sportpadlón olyan műszaki hibákat észleltek, amelyeket fel kellett tárni. Megvan a megoldás, és remélhetőleg rövidesen visszaköltözhetnek a sportszervezetek. Több területen még apróbb korrekciókra van szükség. Mivel zártkapusak a mérkőzések, lehetőség van alternatív helyszíneken megrendezni azokat, amíg a hibákat korrigálják.

 

– Múlt évben vehették birtokba a sportolók a Békéscsabai Röplabda Akadémiát, de további sport-infrastrukturális fejlesztések is várhatók.

– A röplabda akadémiának szinte csodájára járnak az országban és nemzetközi szinten. Nagyon jól kiszolgálja a BRSE valamennyi korosztályát, az utánpótlástól a felnőtt csapatig. Megtörtént az atlétikai centrum tervezése, ami egy több ütemű beruházásnak ígérkezik. Megvannak az új multifunkciós sportcsarnok tervei is és elkészültek az engedélyes tervek. Elkészült az Előre pálya lelátója, de van még három olyan oldala a pályának, amelyhez méltó lelátók kellenek, ezekre is elkészültek a tervek. Tehát nagy előrelépések történtek, és ezek folytatása várható 2021-ben.

 

– Az oktatási intézmények közül az óvodák tartoznak az önkormányzathoz. Itt is változatos volt az elmúlt év, mi várható 2021-ben?

– Komoly tolerancia és odafigyelés kellett az óvodapedagógusok, óvodavezetők, dajkák, technikai dolgozók részéről, és persze a szülők részéről is az elmúlt évben. Mindkét félnek köszönhetően sikerült rugalmasan, a körülményekhez képest harmonikusan végigvinni ezt az időszakot úgy, hogy a gyerekek a lehető legkevesebbet érezzék abból, ami most körülvesz bennünket. Az óvodáknál megtörténtek a szűrések, a megfelelő tisztítószerek rendelkezésre állnak. Mindent megtesznek az intézmények azért, hogy a legbiztonságosabb környezetet tudják a gyermekek számára megteremteni. Az első rendkívüli szünet elrendelése nagy ijedtséget okozott, de végül azt is jól sikerült levezényelni. Utána még összesen 11 intézményi rendkívüli szünetet kellett elrendelni, ezek változó időtartamúak voltak. Ismételten hangsúlyozom: az óvodában dolgozók és a szülők részéről is nagyon nagyfokú rugalmasságot tapasztaltunk, amit ezúton is köszönök.

 

– Végül ejtsünk néhány szót Békéscsaba ifjúságáról. Sokak fájdalma hogy a Békéscsabai Garabonciás Napok rendezvényei 2020-ban elmaradtak. Tervezik esetleg ezt pótolni?

– Az ifjúság szempontjából is csonka év volt ez. Nem volt ballagás, szalagavató, nem történtek meg azok az események, amelyek egy fiatal életében meghatározóak. Nem lehetett megtartani a garabonciás napokat sem szeptember végén. Jelen állás szerint, ha ezt a járványhelyzet és a jogszabályok lehetővé teszik, március végén pótolnák ezt a rendezvényt. Ha erre nem lesz lehetőség, akkor ebben a tanévben a garabonciás napok kimarad. 2021-ben úgy tervezi az önkormányzat, hogy támogatni fogja a Garabonciás Alapítványt és ezzel a rendezvényt is, hiszen tudjuk, hogy ez egy nagy érték. Szintén az ifjúság számára fontos, hogy az extrémsport-pályát át kellett telepíteni a sportcsarnok mellől a MÁV pálya Csányi utcai telephelyére ideiglenes jelleggel. Ez most csak tárolást jelent egy nagyon elhasznált betonplaccon, amelynek a rehabilitálására, egy új extrémsport-pálya kialakítására folyamatosan történtek az egyeztetések. Forrás is, támogatói szándék is van, pályázatot írtak ki a megvalósításra, úgyhogy reményeink szerint 2021-ben ez is elkészülhet a fiatalokkal együttműködésben, hiszen nekik, a használóknak kell majd meghatározni, hogy milyen elemek, milyen ívek legyenek a pályán. Bízom benne, hogy amikor ez megvalósul, közösségi térként fog funkcionálni, és kiváltja a lakosság által jogosan nehezményezett köztéri sportolást.

További programok »

FEL