Varga Mihály: A gazdaság talpra állt és folyamatosan növekszik

2018. március 30. 18:52 | Horváth Szabolcs

A gazdaság talpra állt folyamatosan növekszik, kifizettük a hiteleinket, nincs adósságunk és 2017 végén közel 5 százalékos volt a gazdasági növekedésünk, ami Európa-szerte egyedülálló teljesítmény - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette, ahhoz, hogy az elért eredményeket megvédjük és tovább emelkedjenek a mutatók, meg kell védeni hazánkat a migrációs hullámtól.

A nemzetgazdasági miniszter szerint fontos, hogy megállítsuk a népességfogyást, ez az egyik legfontosabb témakör a migrációs helyzeten túl. Ugyanakkor a gazdasági mutatók jók, erősödnek a vállalkozások, egyre kisebb rajtuk az adóteher és 1500 milliárd forint megtakarítást képeztünk, amit visszaforgatunk a magyar gazdaságba - emelte ki Varga Mihály, aki hozzátette: ehhez szükség volt az állampolgárok, a vállalkozások megfeszített munkájára. A migrációra visszatérve a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a migráció olyan probléma, ami jelenleg közvetlenül nincs jelen az életünkben, de ez nem így volt 2015-ben és 2016-ban, amikor 380 ezer ember gázolt át Magyarországon. Elfoglalták egy ideig a Keleti pályaudvart, az M1-es autóutat- tette hozzá.

- Ahhoz, hogy az elért eredményeket megvédjük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a migrációs áradatot. Főleg akkor, amikor már azzal fenyegetnek bennünket, ha nem veszünk át migránsokat Európa más országaiból, akkor megvonják az EU-s támogatásokat. Szerencsére a magyar lakosság az elmúlt években egyértelműen kifejezte az álláspontját. Ahhoz, hogy Magyarország magyar ország maradjon, a bevándorlás ellen fel kell lépni, és olyan összefogásra van szükség, ami ezt megakadályozza - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

 

 

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
12:17
FEL