Váratlan vendég ellen teszteltek

2016. január 21. 10:25 | behir.hu

Kedd estig úgy tűnt, hogy a román másodosztályú UTA Arad csapata érkezik Békéscsabára egy felkészülési mérkőzés céljából. Helyette a szintén második ligás Soimii Pincota gárdájával csaptak össze az NB I-es folytatásra hangoló lila-fehérek.

A csabai klub tájékoztatása szerint az aradiak azzal indokolták távolmaradásukat, hogy nem illett bele a felkészülésükbe a csabai találkozó, mert mindössze egy hete kezdték el az edzéseket. A csabaiaknál a csapatkapitány Balog Zsolt és Borbély Bálint apró sérülés miatt nem vállalta a játékot, Viczián Ádám oldalszalag műtét után kényszerpihenőjét töltötte. A találkozót a Kórház utcai műfüves pályán rendezték meg, amelyen az első hatvan perc után a kapus kivételével új csabai sor érkezett a pályára. A mérkőzésen bemutatkozott a csabai közönségnek a két új igazolás, Matus Paukner és Takács Péter is. A cserékkel együtt a gólok is megérkeztek, egy a vendégek, három pedig a hazaiak részéről. A dabasi vereség után így 50 %-osra javította felkészülési mérlegét a csabai gárda

Ami a keretet illeti: a 24 esztendős Nathan Eccleston érkezik próbajátékra, aki a Liverpoolban kezdte pályafutását, jelenleg Blackpoolban játszik. A támadó szombaton a szabadkaiak elleni újabb tesztmeccsen már meg is mutathatja a szakmai stábnak, hogy mire képes.

 

FEL