Változhat az adózás rendje 2018-tól

2017. augusztus 19. 07:50 | Mikóczy Erika

További áfa-, jövedelemadó- és járulékcsökkentésről dönthetnek ősszel az Országgyűlésben, valamint változhat az adózás rendje 2018-tól – értesült a Figyelő. A lap szerint ha elfogadják a kormány, azaz konkrétan a Nemzetgazdasági Minisztérium által benyújtott javaslatokat, akkor akár több száz milliárd forintos bevételtől is eleshet a költségvetés. A hetilap kérdésére a minisztérium úgy válaszolt: a törvénycsomagok változtatásának előkészítése folyik, jelenleg a módosító indítványokat várják.

Az adózás szinte teljes átalakítását készíti elő a kormányzat, ez állhat az őszi törvényhozási időszak középpontjában – írja a Figyelő eheti számában.

A hetilap szerint négy fő iránya lesz az adóváltozásoknak, ebből egyik lenne egy új, a mostanit felváltó adózás rendjéről szóló törvény (Art.), a másik pedig egy újabb adócsomag lenne. Ezekről kevés konkrétumot ismertet a Figyelő, azon kívül, hogy tudomása szerint novemberig minden változtatást elfogadhatnak.

A lap megjegyzi, hogy az Art. változtatása az ügyfélbarátság jegyében történne, erről bővebben az előző. 32. heti számban közölt információkat a hetilap.

Több információt a Figyelő sem tudott megtudni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, az NGM ugyanis a cikk szerzőjének kérdéseire csak annyit válaszolt, hogy folyik az újraszabályozási munka, amelyekhez augusztus 18-ig érkezhetnek be módosító javaslatok.

 

Sokkal kevesebb lenne a költségvetésben?

 

A hetilap cikkében Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének korábbi javaslatával kapcsolatban figyelmeztet: az áfa csökkentésével rendkívül körültekintően kell eljárni, mert az rendkívül érzékeny adónem, és megbolygatása akár százmilliárdos kiesést is okozhat a költségvetésből.

Vira Sándor, a Saldo Pénzügyi és Informatikai Tanácsadó Zrt. igazgatóhelyettese azzal kapcsolatban, hogy szerinte az áfa csökkentése mit jelentene a gyakorlatban, kijelenti: az áfa csökkentése az adott piaci szegmensben jó hatással lehet a szegmens jövedelemzőségére.

Azt hozzáteszi a hetilap kérdéseire: a cégek szeretnék, ha tovább csökkennének a közterhek. A várható “ügyfélbarátibb” Art.-vel kapcsolatban pedig azt jelenti ki, hogy a meglévő pár száz formanyomtatvány helyett csak kevesebb lehet, mert az adminisztrációs terhe a vállalkozásoknak már nem fokozható.

 

Önálló adótárca jön létre?

 

Új, az adóigazgatást felügyelő tárca jöhet létre a Figyelő szerint, ugyanis a hetilap szerint az NGM kérdéseikre adott válaszában úgy fogalmazott: “az adópolitikáért felelős miniszterre, illetve a NAV-ot irányító miniszterre a törvénynek az adóhatóságra vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell”.

 

Forrás: Figyelő, hirado.hu

További programok »

FEL