Változások az iskolanyitások dátumaiban és az érettségiben

2021. április 10. 10:45 | Sipos Gábor

Orbán Viktor pénteken reggel jelentette be, hogy a középiskolákban a tanítás nem április 19-én, hanem május 10-én, az írásbeli érettségi vizsgákat követően indul. A végzősöknek az idei évben sem kell szóbelizniük, a záró eredményeiket az írásbeli vizsgák alapján kapják meg.

A közép, valamint a felsőoktatási intézmények hónapok óta zárva tartanak, a tanítás online zajlott. Az iskolák hamarosan újra nyithatnak, de nem egyszerre.

– Készen állunk az iskolák újraindítására, de nem érdemes a középiskolákat néhány napra kinyitni, utána meg az érettségi szünet miatt bezárjuk, úgyhogy egyszerűbb, ha azt tesszük, hogy május 10.-én indítjuk meg a középiskolai osztályoknak a személyes találkozóra épülő tanítását – hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán Viktor a péntek reggeli interjúban kiemelte, hogy az idei évben – a tavalyihoz hasonlóan – nem lesz szóbeli érettségi.

A Békéscsabai Szakképzési Centrumban erre az esetre is felkészültek, a tervek szerint kislétszámú, termenként 10 fő alatti vizsgákra készülhetnek a diákok.

– Az írásbeli érettségikre fel vagyunk készülve, a kollégák beosztása ezekben a másodpercekben is folyik. Az osztálytermek kialakítása, a diákok beléptetése is egészen pontosan meg lesz tervezve. Az írásbeli érettségiket követően pedig az iskola kinyitja kapuit – nyilatkozta Mucsi Balázs, Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója.

A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban is újraindul a hagyományos oktatás. Április 19-étől az elsőtől nyolcadik osztályos korosztályt várják az intézményben. A középiskolások csak az írásbeliket követően mehetnek iskolába. A Belvárosi megbízott igazgatója szerint a döntés jó, de mint pedagógus hiányolja a szóbeli érettségit.

– A szóbeli érettséginek mindig az a szerepe, hogy annak a diáknak, akinek az írásbeli érettségije egy kicsit rosszabbul sikerül, mert írásban rosszabbul teljesít, felfelé tornássza a jegyeit. Szerintem ennek a diákok többsége nem fog örülni és én pedagógusként is azt mondom, hogy a szóbeli érettségi az egyébként jó.  Most azonban úgy gondolom, hogy ez egy jó döntés volt – mondta dr. Malatyinszki Anita.

Pár nappal ezelőtt az ADOM, azaz az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom tett közzé egy felhívást, miszerint korainak tartják az április 19-i iskolanyitást. Ez megváltozott, mégsem elégedettek.

– Úgy gondoljuk, hogy kezdetnek jó, viszont kiállunk az általános iskolások mellett is és azt szeretnénk, hogy őket se kötelezzék arra, hogy visszamenjenek. Erre több forgatókönyv létezik. Szerbiában remekül működik az A/B hetes megoldás, tehát, hogy a gyerekeket szétválasztják, de ez csak egy lehetőség – hangsúlyozta Varga Márk, a mozgalom szóvivője.

A jelenlegi információk szerint az általános iskolások számára április 19-től, a középiskolások számára a május 10-étől indulhat a jelenléti oktatás. Magyarországon az idei évben több, mint 100 ezer diákot érintenek az érettségi feltételek változásai.

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL