Vállalkozókat segítő mikrohitel Békéscsabán

2024. szeptember 29. 10:09 | behir.hu

Békéscsaba önkormányzata és a Békés Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány együttműködésével jött létre a kamattámogatott mikrohitel konstrukció, amely a helyi vállalkozásoknak kíván segítséget nyújtani. Ennek részleteiről Opauszki Zoltánt, a békéscsabai közgyűlés pénzügyi, gazdasági és tulajdonosi bizottságának elnökét kérdeztük.


– Mi a kamattámogatott mikrohitel lényege?

– A konstrukció lényege, hogy a 7,9% kamatozású mikrohitel a békéscsabai vállalkozásoknak kedvezőbb feltételek mellett igényelhető. A kedvezőbb feltétel azt jelenti, hogy a vállalkozók a futamidő első három évében 3%-os kamatkedvezményt kapnak, tehát ebben az időszakban a mikrohitel kamata 4,9%-ra csökken. A különbözetet Békéscsaba önkormányzata fizeti ki a vállalkozó helyett.


– Miért fontos Békéscsaba városának a program?

– Az önkormányzat minden olyan programban próbál részt venni, amely segíti a helyi társadalom és a helyi gazdaság fejlődését. Ez a program helyi beruházásokat támogat, és ez Békéscsaba gyarapodását és fejlődését eredményezheti a jövőben. Emellett a helyi vállalkozások helyi munkaerőt foglalkoztatnak a beruházásaik kapcsán, ami pedig a város munkaerőpiaci helyzetét javítja. Ezek a beruházások plusz helyi iparűzési adóbevételt is generálhatnak, amelyet szintén Békéscsaba fejlődésére lehet hasznosítani.


– Kik vehetnek részt a kontrukcióban?

– A programban békéscsabai székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikrovállalkozások vehetnek részt, amelyek Békéscsaba területén kívánják megvalósítani beruházásaikat. Fontos, hogy teljesen kezdő vállalkozások is igénybe vehetik a konstukciót, akik Békéscsabán képzelik el vállalkozásuk elindítását.

 

– Milyen beruházások finanszírozására lehet igényelni a mikrohitelt?

– A támogatható beruházások között szerepel ingatlanvásárlás, ingatlan-felújítás, eszközbeszerzés, tehergépjármű-beszerzés, immateriális javak beszerzése és forgóeszközök beszerzése. Tehát a vállalkozások a beruházásaik mellett a forgóeszköz igényük kielégítésére is kérhetik a kamattámogatott mikrohiteleket.


– Milyenek a hitel paraméterei?

– A kamattámogatott mikrohitel összege maximum 10M Ft lehet és maximum 10 éves futamidővel lehet igényelni. Igény esetén maximum 6 hónapos türelmi idő kérhető. A hitel kamata fix, az első három évben 4,9%, a további években 7,9%.


– Milyen költségek merülnek fel a mikrohitel felvételekor?
– A kamatok kifizetésén kívül az alapítványnál nem merülnek fel pluszköltségek. Azonban a folyósítás feltételeinek teljesítéséhez kapcsolódó költségek az ügyfelet terhelik (értékbecslés és közjegyzői okirat megszerkesztésének költségei).


– A vállalkozásoknak milyen pénzügyi múlttal kell rendelkezniük a hitelkérelem benyújtásakor?
– A mikrohitel igényléséhez nem feltétlenül szükséges lezárt év, akár kezdő vállalkozások is igényelhetik. Működő vállalkozásoknál az utolsó lezárt év nem lehet veszteséges. Emellett fontos megemlíteni, hogy a kezdő vállalkozások maximum 5M Ft mikrohitel felvételében gondolkozhatnak.


– Hol lehet érdeklődni a kamattámogatott mikrohitelek iránt?
– Érdeklődni személyesen az alapítvány irodájában lehet, amely Békéscsabán a Kinizsi utca 1/2., 1. emeletén található. Az alapítvány weboldala (www.bmva.hu) is minden információt tartalmaz. Telefonon a 66/442-520-as telefonszámon, elektronikusan pedig az info@bmva.hu e-mail címen lehet érdeklődni. Az alapítvány munkatársai felkészülve várják a kamattámogatott mikrohitel iránt érdeklődő békéscsabai vállalkozókat.


– Mit gondol a konstrukció adta lehetőségekről?
– Az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökeként nagyon örülök az ilyen típusú kezdeményezésnek, hiszen az élhetőbb Békéscsaba érdekében valósul meg a projekt. A helyi vállalkozók támogatása kulcsfontosságú a jövő építésében, hiszen a helyi makrogazdaság főszereplőiről van szó, akik hosszú távon kívánnak jelen lenni Békéscsaba életében.

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL