Vállalkozói inkubátorházat alakítanak ki Tótkomlóson

2020. január 30. 14:25 | behir.hu

A Komlós Településszolgáltatási Korlátolt Felelősségű Társaság sikeres projektet nyújtott be a TOP-1.1.2-16 Inkubátorházak fejlesztése című felhívásra. A projektet a kft. a Békés Megyei Önkormányzati Hivatallal közösen, konzorciumi formában valósítja meg.

A projekt 100 százalékos, vissza nem térítendő Európai Uniós forrásból, a Széchenyi 2020 program keretén belül, összesen 220 millió forint támogatásban részesült.

A fejlesztés célja a város főterének sarkán álló patinás épület (Tótkomlós, Széchenyi utca 2.) felújításával a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak teret adó inkubátor épület kialakítása. Az épület helyi védett besorolása és frekventált helye alkalmassá teszi belső közösségi terek kialakítására. Az inkubátorház szoros, állandó kapcsolatot kíván fenntartani az adott településen, régióban vagy az önkormányzat keretén belül működő szervezetekkel, egyesületekkel. A projektet a tervek szerint 2021. január 31-ére fejezik be.

A vállalkozói inkubátorház olyan telepszerű ipari, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet ellátó működési együttes, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások számára biztosítja a korszerű gyártmányok előállításához, a modern technológiák alkalmazásához nélkülözhetetlen alapfeltételeket. Olyan erőforrásokkal kívánják ellátni a vállalkozókat, amelyek javítják sikereik esélyeit, talpon maradásukat.

Az inkubátorház védett környezetet biztosít, segíti a vállalkozók beilleszkedését a helyi- és a regionális gazdaságba. A termelési folyamat egészére kiható tevékenységgel kívánnak lehetőséget teremteni arra is, hogy a különböző vállalkozók kapcsolatot teremtsenek egymással, megismerve és felhasználva egymás lehetőségeit, kapacitásait.

A Tótkomlósi Inkubátorház piacszervező, forrásközvetítő, ötletgondozó és innovációt ösztönző funkciókat lát majd el. Tehát egyrészről a termelő tevékenységhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra igénybevételét teszi lehetővé, másrészről pedig olyan szolgáltatásokkal segíti a vállalkozókat, amelyek ma már nélkülözhetetlen részei a sikeres üzletnek. A vállalkozó marketing tevékenységéhez kaphat gyakorlati segítséget, naprakész jogi, pénzügyi, műszaki, piaci információkhoz juthat, hozzáférhet adatbázisokhoz, bekapcsolódhat adatbázisokba.

Az épület belső zárt udvaros kialakítással készült melynek főépület része a jól elkülöníthető 2 szintes épületszárny mely a Széchenyi utcai szakaszra néz. Az épület jellegét meghatározó főhomlokzat ebben az épületszárnyban található. A udvart körülvevő másik 3 épületszárny melyben jelenleg raktárak és üzletek vannak elhelyezve csak földszintes kialakítású. A pályázati felújítás ezekre az épületszárnyakra nem terjed ki. Az épület alápincézett, de a pincei felújítási szándékok a jelenlegi pályázati keretben nem valósíthatók meg. Az épület belső udvarának felújítása szintén jelen pályázatnak nem tárgya.

További programok »

FEL