Valentin napi leánykérés a kamerák előtt

2017. február 14. 21:55 | behir.hu

Élőben közvetítette a rádió és a tévé, ahogy egy szarvasi fiatalember megkérte választottja kezét Valentin-napon. A szerencsést több jelentkező közül választották ki a hallgatók, a szervezés pedig teljes titokban történt. A leendő menyasszony mit sem sejtve lépett be reggel egy hotel ajtaján, ahol egy állásinterjú álcája mögött fotósok, operatőrök, és a kérő várta, hogy elhangozzék a nagy kérdés – és természetesen a válasz.

A leendő vőlegény pincérruhába bújva várta, hogy szíve választottja megérkezzen az „állásinterjúra”. A fiatal lány úgy tudta, kedvese eközben Budapesten van, így nem csoda, hogy amikor a szállodaigazgató egy kávét és vizet kért, már azon is meglepődött, hogy ő lépett be a terembe kezében egy tálcával. Hát még mikor meglátta, hogy a tálcán italok helyett egy gyűrű lapult, a jelenetet pedig egy rakás fényképezőgép, kamera és mikrofon rögzíti!

Erika és Zsolt egy egész ország szeme láttára és füle hallatára jegyezték el egymást. Az eseménynek helyszínt adó Liget Wellness és Konferencia Hotel igazgatója, Bogdán Tamás elmondta, volt már részük sok esküvőben, lánykérésben, de ehhez fogható meglepetés még nem volt náluk.

A hatást pedig fokozta a Magna Cum Laude együttes szerenádja is, akik új dalukat adták elő a fiatal párnak.

Ezek után nem is lehet kérdés, hogy a lány természetesen igent mondott. Sok boldogságot kívánunk nekik!

FEL