Vadmacska a magasles alatt, avagy mire lőnek Sarkadon?

Hatalmas, vélhetően vadmacska tetemre bukkant a napokban egy természetjáró Sarkad határában, a régi kenderáztató területén, egy magasles közvetlen közelében. Rendőrt hívott, mert a dolog természetvédelmi szempontból aggályos. De nem csak abból kifolyólag.

Boltizár Ottó kora tavaszi gombákat keresve botlott az  állattetembe és a természetismereti témákban otthonosan mozgó fiatalembernek azonnal szemet szúrtak azok a faji jegyek, amelyek egy fokozottan védett, súlyosan veszélyeztetett, kisméretű ragadozónkra, a vadmacskára (Felis silvestris) jellemzőek. De más valami is szemet szúrt: a tetem egy vadászok által használt magaslestől mintegy harminc méterre feküdt és a nyaki tájékon a szőrzet lyukszerű sérülést rejtett.

Ha vadmacska, vagy akár annak hibridje került elpusztításra a magaslesnél, súlyos természetkárosítás a bűntett – Fotó: Tószögi György

 

Vadmacska-témában érdemes tudni, hogy a Fekete István „Vuk”-jában is szereplő állat az egyik legtitokzatosabb lakója hazánk hegyvidéki erdőségeinek, de nagyobb folyóink hullámtereiben is jól érzi magát és a szakirodalom a Körösök mentét is élőhelyként jegyzi. Mivel azonban a különösen óvatos állat kerüli az ember által bolygatott területeket, többnyire észrevétlen marad.

Veszélyeztetettsége – természetes élőhelyeinek degradációja mellett – egy igen sajátos tényezőnek köszönhető: hajlamos összepárosodni a házimacskával, emiatt félő, hogy az erdő-mező szerte kóborló, jóval nagyobb házicica populációban a tiszta vadmacska génállomány lassan feloldódik. A faj mindezek okán 2012 óta hazánkban fokozottan védett, pénzben kifejezhető eszmei értéke 250 ezer forint.

 

Vadmacska (Felis silvestris) – Forrás: Wikipédia

 

A tettemre rábukkanó fiatalember – jól tudván mindezt – alaposan szemrevételezte a kimúlt, vélhetően lelőtt állatot. A vadmacska-gyanút a házimacska alteregók miatt csak egyértelmű faji bélyegek alapján lehet feltételezni, de a tömött, szürkésbarna és hasi tájékon okkeres „bunda”, a vastag, nem elvékonyodó, megfelelően gyűrűzött farok, a lábak és a fej sávozottsága, a fekete tappancs, illetve a széles koponya mellett a hatalmas méret egyértelműen olyan vadmacskás jegyeket mutatott, ami alapján feltételezhető, hogy „legjobb” esetben is egy hibrid pusztult el a magaslesnél. Ez pedig a természetkárosítás státuszán mit sem változtat, hiszen egy házimacskával kereszteződött példány esetében is a magasabb védettségi kategória szempontjai érvényesülnek.

 

Az elpusztult, valószínűleg kilőtt állat faji bélyegei kétségkívül vadmacskásak – Fotó: Tószögi György

 

Rendkívül tömött, szürkés-sárgás szőrzet… – Fotó: Tószögi György

 

Fekete tappancs… – Fotó: Tószögi György

 

Nem elvékonyodó, vaskos, gyűrűzött farok… – Fotó: Tószögi György

 

Finoman márványozott-csíkozott mintázat: mind-mind tipikus vadmacska jegyek – Fotó: Tószögi György

 

Boltizár Ottó elkötelezett természetvédőként bejelentést tett és rendőrt hívott. Elmondása szerint a helyszínre kiérkező rendőr két nyomozót hívott és megjelent a vadászok képviseletében egy illető is, aki a tetemre pillantva kijelentette, hogy az állat csak egy jól megtermett házi kandúr. Megtörtént a jegyzőkönyvezés és ezzel az ügymenet hivatalos helyszíni része be is fejeződött.

A dolog azonban nem hagyta nyugodni a kilőtt állat megtalálóját. Fotókat készített, szőrmintát gyűjtött és természetvédelmi szakemberekkel konzultált, amely alapján számos olyan kérdés vetődött fel, amelyet véleménye szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni.

 

Boltizár Ottó szeretné, ha alapos kivizsgálásra kerülne az ügy – Fotó: Tószögi György

 

Halászati szakmérnökként ugyan nem szakterülete a téma, de Sarkad és a Körösök természeti környezetét jól ismerve maga is tudott arról, hogy a térségben vadmacskák élhetnek. A Fekete-Körös gátja mentén húzódó régi kenderáztató háborítatlan, elvadult, bozótoktól áthatolhatatlan „dzsungelénél” pedig keresve sem lehet ideálisabb élőhelyet találni egy kisragadozónak.

Ezzel nyilván a térség vadászainak is tisztában kellett lennie, főként azért, mert a környéket Békés megye legnagyobb fás területei, a Sarkad-Remetei-erdő és Mályvád övezik. Ennek ellenére mégis kilőttek egy olyan állatot, amelyik jó eséllyel kiemelten magas védettségi státuszt élvez. Mintha egy rétisast puffantana le valaki. Ez pedig akárhogy is nézzük, természetkárosítás bűntette.

 

Az egykori kenderáztató évtizedek alatt visszavadult környezete – Fotó: Tószögi György

 

Háborítatlan, bozótos, időnként vízállásos terület: ideális élőhely egy vadmacskának – Fotó: Tószögi György

 

Az okfejtések sűrűje itt kezdődik. A kirendelt vadász egyértelműen házimacskaként azonosította az állatot. Miért és hogyan, ha szemrevételezésre határozottan vadmacskásak a faji jegyek, de biztosat – pro vagy a kontra oldalt igazolva – csak genetikai vizsgálat adhat? (Mellesleg egy nyomozati ügymenetben erről nem a vadász, hanem csak a szakértői névjegyzékben szereplő, kirendelt szakértő foglalhat állást.)

Beszerzett információként az is előtérbe került, hogy a vadász csak a vad egyértelmű beazonosítását követően adhat(na) le a lövést. Ennek alapján pedig egy genetikai tisztázást igénylő helyzetnél tilos lenne elhúzni a ravaszt. (A vadászati névjegyzékből elméletileg ki lehetne deríteni, hogy kik használhatták adott időszakban a magaslest.)

De tegyük fel, hogy ezzel nem volt tisztában az állat elpusztítója és meg volt győződve róla, hogy egy cicára lő. Nyilván sokan érzik, mi a hideglelő ebben. Házimacskára lőni… Magaslesről.

 

Kétségkívül felvetődik a vadászetika kérdésköre is – Fotó: Tószögi György

 

A közeli település elkóborolt házi kedvenceire is dúvadként tekintenek errefelé? – Fotó: Tószögi György

 

Persze köztudott, hogy a vadászatban a ragadozógyérítés köznapi dolog és számos vadfaj dúvadként szerepel a listán, de egy alig fél kilométerre kezdődő település esetében azért nem olyan istentelen dolog, ha egy házikedvenc kóborol az erdőben és talán nem kellene irtani azokat. Boltizár Ottó hozzáfűzte ehhez, hogy múlt télen egy másik, közeli magaslesnél két kutyát talált lepuffantva, pedig tudomása szerint az elcsatangolt ebeket csak akkor lehet kilőni, ha vadűzésen kapják azokat. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: tulajdonképpen mire(nem) lőnek errefelé?

Véleménye szerint elképzelhető, hogy az általa megtalált, egyébként termetében hatalmas, soknapos enyészet után is majd egy méteres testhosszúságú, a fajra jellemzően akár 6-8 kilogramm súlyt elérhető, vadmacska küllemű állat annak a dúvadirtó szemléletnek lett az áldozata, amely vélt túlkapásaiért gyakran bírálják a vadászokat.

 

A vadásznyiladékon egy rókatetem is a lassú enyészetre várt – Fotó: Tószögi György

 

Ez a szempont már csak azért sem kerülhető ki feltételezésként, mert néhány méterre a macskától egy róka feküdt, farok nélkül, megcsonkított állapotban. Mindként tetemet otthagyták a lassú és kendőzetlen lebomlás számára. Akárhogy is, de a magasles környéke így inkább festett egy méltatlan kivégzőtisztásnak, mint nimródi szentélynek. Ez pedig a vadászat etikai kódexének lapjain nem fest túl jól. A rendőrségi bejelentés követő pár nap múlva egyébként a feltételezett vadmacskatetem eltűnt a helyszínről (a róka ottmaradt).

A történet ennyi, legalábbis egyelőre. Boltizár Ottó reméli, hogy az esetet a természetvédelmi jelentőségéhez mérten alaposan kivizsgálják, hiszen summa summarum: legsajnálatosabb mégiscsak az, hogy – vélelmezett módon – egy kuriózum természeti értéket képviselő, ritka ragadozót pusztított el valaki Sarkad határában, a Körösök mentén.

 

A bejelentés után eltűnt a tetem, a helyszínen csak néhány szőrcsomó maradt – Fotó: Tószögi György
Megosztás:

Címke: , , , ,