Vádat emelnek a román férfi ellen, aki Mezőhegyesen okozott vonatbalesetet

2023. június 14. 15:33 | behir.hu

A közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 75 éves, Romániában élő, román állampolgárságú férfi ellen, aki egy vasúti átjáróban az autójával nem állt meg és nekihajtott egy mozgó motorvonatnak.

A Békés Vármegyei Ügyészség közleménye szerint az idős férfi március 31-én, a délelőtti órákban egy román honosságú személygépkocsit vezetve közlekedett Mezőhegyes lakott területén kívül, a 4434. számú úton Pitvaros felől Mezőhegyes irányába. Haladása közben figyelmetlenségből a vasút-közút szintbeni kereszteződésénél a vasúti átjáróba a fényjelző készülék tilos (piros) jelzése ellenére haladt be, és a neki balról jobbra érkező motorvonat oldalának ütközött.

A vonaton a 2 szolgálatot ellátó vasúti dolgozó mellett 5 utas tartózkodott. Személyi sérülés nem történt, azonban mindkét jármű megrongálódott. Az ügyészség szerint a terhelt a vonatnak ütközéssel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette. Cselekményével megszegte a KRESZ 39.§ (3) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint vasúti átjáró előtt meg kell állni, ha a fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó piros jelzést ad.

További programok »

FEL