Utolsó másodperces triplával kapott ki a Csaba Vásárhelyen

2024. október 19. 15:39 | Kovács Dávid

Bár a harmadik negyedben már tizenegy pontos hátrányban is volt a Békéscsabai KK a Vásárhelyi Kosársuli otthonában, a hajrában fordított és úgy tűnt, megszerzi első győzelmét. Az utolsó másodpercben azonban jött Orgona Gergő távoli triplája, amely után mégis a hazaiak örülhettek.


VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI–BÉKÉSCSABAI KK 67–66 (18–15, 17–16, 13–20, 19–15)
Férfi NB I/B Zöld csoportos kosárlabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely. Jv: Radnóti, Földi, Szőcs.
VÁSÁRHELY: Balogh L. 6, Bősz, Bálint 15/9, Borbáth 5/3, Orgona 30/9. Csere: Utasi 11/3, Kruzslicz. Vezetőedző: Sasa Vejonovic.
BÉKÉSCSABA: Vágvölgyi 6, Vodila 2, Balog G. 20, Cvijin 15/3, Hajdu 11. Csere: Kovács J. 10/6, Szarvas, Botos, Kurtucz 2. Vezetőedző: Gura Norbert.

A hazaiak egy sikerrel és két vereséggel, míg a vendég csabaiak három vereséggel várták az összecsapást, amelyen két egymást jól ismerő együttes lépett pályára, hiszen a felkészülés alatt is találkoztak.

A mérkőzést a Vásárhely kezdte jobban, hat ponttal is vezetett, de az első negyed végére felzárkózott Gura Norbert csapata (18–15). A második tíz perc közepén Balog Gábor közelije után már néggyel ment a Csaba, azonban a házigazda gyorsan eszmélt, a félidő utolsó öt pontját megszerezve vezetett a nagyszünetben (35–31).

A harmadik negyed elején játszott a legjobban a csongrádi csapat, ekkor alakult ki a legnagyobb, tizenegy pontos különbség a két gárda között (46–35). Erre azonban volt válasza a Csabának, egy 16–2-es rohammal jött a fordítás, a játékrészt Kurtucz Krisztián duplája zárta (48–51). Ugyan nem volt egy pontgazdag, magas színvonalú mérkőzés, az izgalmakra viszont nem lehetett panasz, a negyedik felvonásban újabb fordulatokat láthatott a szurkolósereg. Az utolsó percben Cvijin Patrik duplájával ugyan közel repítette idei első sikeréhez csapatát, de az utolsó másodpercekben egy oldalbedobás után jött Orgona Gergő távoli triplája, amely végül győzelmet ért és óriási hangorkánt okozott a Hódtói Sportcsarnokban.

A Vásárhelyi Kosársuli ezzel 50 százalékosra javította mérlegét, míg a Békéscsaba nyeretlen maradt. Gura Norbert együttese legközelebb a hibátlanul rajtoló Dunaharasztit fogadja.

 

Így látták a vezetőedzők

Sasa Vejinovic: Nagyon szimpatikus csapat a csabai! Nagyon harcias kosárlabdát játszanak, egy rossz szót nem szólva egymásnak, ezért is iszonyatosan kellemetlenek. Örülök, hogy sikerült legyőznünk őket, ráadásul egy utolsó másodperces triplával, ami lerobbantotta a mennyezetet a sportcsarnokról! Köszönjük!

Gura Norbert: Gratulálok a Vásárhelynek, nagyon jó, izgalmas, kiélezett és színvonalas mérkőzést tudtunk játszani! A sportban pont ez a szépség, hogy bármelyik tizedmásodpercben tud fordulni a mérkőzés kimenetele. Most mi voltunk a szerencsétlenebbik oldalon, bízom benne, hogy ez a jövőben lesz majd másképp is. Még egyszer gratulálok a Vásárhelynek!

 

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL