Dél-alföldi rangadón folytatná remeklését a Békéscsabai KK

14:41 | Kovács Dávid

Gura Norbert együttese a Vásárhelyi Kosársuli otthonában lép pályára a férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában. A csabaiak zsinórban ötödik bajnoki sikerükre hajtanak.

Vágvölgyi Ákosék egymás után nyerték mérkőzéseiket az elmúlt hetekben: sorrendben a Győrt, a Pénzügyőrt, a Nagykőröst, legutóbb pedig az Eszterházyt is legyőzték. A csapat ezzel 8/9-re javította győzelem-vereség mutatóját, fellépett a 7. helyre és nagyon közel került a felsőházi rájátszáshoz. A pihenő hét pedig lehetőséget adott a regenerációra és a felkészülésre az alapszakasz hajrája előtt, ráadásul ezúttal az önbizalommal sem lehet gond.

A vásárhelyiek ebben a naptári évben két sikert arattak és négyszer kikaptak, ezzel a 9. pozíciót foglalják el a táblázaton. A csongrádi együttes még szintén pályázik a legjobb nyolc közé jutásra, ehhez pedig nagy szükségük lenne erre a győzelemre.

A két csapat őszi mérkőzésén 90–81-es csabai siker született, a Hepp Kupában szintén a viharsarkiak jutottak tovább. Az együttesek pénteki mérkőzése 18.30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.


FÉRFI KOSÁRLABDA NB I/B, ZÖLD CSOPORT
18. FORDULÓ

Február 27. (péntek)
18.30 Vásárhelyi Kosársuli–Békéscsabai KK
19.00 GYKC UNI Győr–Foody-BasketBaja SE
19.30 BUDAFOK–Százhalombattai KSE

Február 28. (szombat)
17.00 SMTPlus-Nagykőrösi Sólymok KE–NEOsport Kozármisleny SE

Március 1. (vasárnap)
16.30 Pénzügyőr Sportegyesület–PTE-PEAC
18.00 Eszterházy SC–DH BASKET

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Kozármisleny 30 pont (16 mérkőzés, 14 győzelem/2 vereség) 2. BUDAFOK 30 (17, 13/4) 3. DH BASKET 29 (17, 12/5) 4. Baja 29 (17, 12/5) 5. Nagykőrös 26 (16, 10/6) 6. Százhalombatta 25 (16, 9/7) 7. Békéscsaba 25 (17, 8/9) 8. Pénzügyőr 24 (17, 7/10) 9. Vásárhely 22 (17, 5/12) 10. Győr 21 (17, 4/13) 11. PTE-PEAC 19 (16, 3/13) 12. Eszterházy 20 (17, 3/14)

További programok »

Friss hírek

Új telepen jelent meg a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében

Csongrád-Csanád vármegyében egy pecsenye kacsa telepen igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az érintett állomány felszámolása jelenleg folyamatban van. A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a járványügyi előírások maradéktalan betartására.
15:02
FEL