BÉKÉSCSABAI KK–VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI 90–81 (25-15, 26-21, 18-20, 21-25)
A találkozó első felében a hazaiak irányították az eseményeket: különösen az első két negyedben tudtak magabiztos előnyt építeni, a félidőben tizenöt ponttal vezettek (51–36). A harmadik negyedben a vendégek próbáltak felzárkózni, de a záró játékrészben már nem sikerült fordítaniuk, így kilenc pontos vereséget szenvedtek.
A hazai csapatból kiemelendő a 25 ponttal záró Balog Gábor és a 20 egységig jutó Nagy Ádám Béla. A Békéscsabai KK játékosai huszonkét gólpasszt osztottak ki, ami nagyban hozzájárult a győzelmükhöz, a Vásárhelyi Kosársuli tizennégy eladott labdával nehezítette saját dolgát, míg a hazaiak tízzel, lepattanóban minimális az eltérés: a hazaiak huszonnyolcig, a vendég harmincig jutottak.
Összességében a Békéscsabai KK magabiztosan, technikailag és taktikailag is felülmúlta a vendégeket. A Vásárhelyi Kosársuli próbált kapaszkodni, de az elején összeszedett hátrányt már nem tudta ledolgozni. A csabai csapat legközelebb november 21-én, pénteken a Budafok ellen játszik idegenben.
Mestermérleg:
Gura Norbert: Gratulálok a csapatnak, nagyot küzdött mindenki. A mérkőzés döntő részében kontrolláltunk, tartottuk magunkat ahhoz, amit megbeszéltünk. Sok van ebben a társaságban, egyénileg és csapatszinten is tudunk még többet. Úgy látom, ezt kezdik a fiúk is elhinni. Köszönjük a fantasztikus közönségünknek a támogatást. További sok sikert a Vásárhelynek.
Sasa Vejinovic: Úgy gondolom ma is úgy érkeztünk idegenben mérkőzésre, hogy nem hisszük el, hogy nyerni fogunk. Ezt mutatja a 25-15-ös első negyed is. Sajnos ezután megint rohantunk az eredmény után, sajnos sikertelenül. Amit még kiemelnék, hogy a Békéscsabának 22 gólpassza volt, ezzel szemben nagyon nehéz védekezni vagy játszani. Gartulálok a hazaiaknak, további sok sikert nekik!