Ütközött, majd elhajtott a helyszínről

2019. június 4. 13:07 | behir.hu

Két autó ütközött össze Orosházán. A vétlen sofőr nem állt meg, elhajtott a helyszínről. Utóbb kiderült, hogy a férfi ittasan vezetett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Orosházán, a Kossuth tér és a Rákóczi út kereszteződésében, február 17-én 15 óra 45 perc körül összeütközött két személygépkocsi. Az egyik jármű vezetője úgy kanyarodott balra, hogy nem adott elsőbbséget a másik autósnak. Összeütköztek, majd a baleset után a vétlen gépkocsivezető nem állt meg, továbbment. Személyi sérülés nem történt, de erről a férfi nem győződött meg. Az autó, amivel közlekedett a munkáltatója tulajdona volt. A helyszíntől távolabb megállt és felhívta a főnökét, elmondta neki, hogy mi történt. A főnöke tanácsára gyalog visszament a helyszínre, ahonnan a rendőrök előállították. A cserbenhagyás vétség gyanúja miatt elrendelt nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a férfi a baleset idején alkoholos befolyásoltság alatt állt, ezért az ittasság mértékének megfelelően közigazgatási bírságot kellett fizetnie.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az eljárás iratait 2019. június 3-án továbbította az ügyészségre.

További programok »

Kék hírek

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
2026. szeptember 25. 11:10
FEL