Út a munkaerőpiacra

2016. szeptember 6. 10:50 | Fekete Kata

Balogh Ferencné Elekről érkezett Gyulára, az Út  a munkaerőpiacra című program nyitórendezvényére, hátha álláshoz jut. Az ötvenkét éves asszony takarítana, de szívesen elhelyezkedne konyhai kisegítőként is. Nemrég szüntették meg a munkaviszonyát közös megegyezéssel, és mindenképpen szeretne dolgozni, mert mint mondja, abból, hogy otthon ül, nem fog megélni.

Gajda Róbert kormánymegbízott szerint, ha kedden ötven ember munkát talál a Békés Megyei Kormányhivatal járási, foglalkoztatási osztályán, az Út  a munkaerőpiacra című program nyitórendezvényén, sikerrel jártak. Hozzátette: a projekt célja, hogy segítsék a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacon való elhelyezkedését, személyre szabott szolgáltatásokat, segítséget nyújtsanak számukra.

A program számokban

A GINOP 5. 1. 1. programot az Európai Szociális Alap támogatásával valósítják meg 2015 októbere és 2018 vége között. A projektre Békés megyében idén 1,7 milliárd forint áll rendelkezésre. A projektbe közel hatezer embert vontak be, ebből idén év végén 3000 álláskeresőnek segíthetnek. A program húsz, személyre szabott támogatási lehetőséget kínál, amelyek közül a legjellemzőbb a képzési költség támogatása, és az ehhez kapcsolódó további támogatások, mint a keresetpótló juttatás, útiköltség támogatása, van benne bér- és bérköltség jellegű juttatás, lakhatási-, valamint vállalkozóvá válás támogatás is.

Jó szakembert keresnek

A programnak köszönhetően 2500-an szerezhetnek versenyképes szakképesítést, ami azért is fontos, mert mint Dr. Nagy Ágnes megfogalmazta, Békés megyében a tartósan munkanélküliek nagy része nyolc általános iskolai osztályt vagy még annyit sem végzett el. Dr. Nagy Ágnes szerint a megyében igen nagy szükség van jó szakemberekre, hiány van szerkezetlakatosokból, hegesztőkből, forgácsolókból, szerszámkészítőkből, de olyan munkáltató is akad, aki péket keres régen.

 

A program folytatódik

A következő napokban is lesznek állásbörzék. Ezek időpontjai:

Békés: szeptember 12. 10 óra 30

Szeghalom: szeptember 13. 8.30

Orosháza: szeptember 13., 9.00

Gyomaendrőd: szeptember 13., 10.00

Sarkad: szeptember 14., 9:00

Szarvas: szeptember 14. 9.00

Békéscsaba: szeptember 14. 10.00

Mezőkovácsháza: szeptember 15., 9.00

 

FEL