Úszásban is a legjobbak között vannak a megye rendőrei

2017. február 24. 10:33 | Mikóczy Erika

Két aranyérmet nyert Pengő Erzsébet r. százados, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója a Belügyminisztérium Országos Úszó Bajnokságán.

Két számban bizonyult a legjobbnak a Belügyminisztérium Országos Úszó Bajnokságán Pengő Erzsébet r. százados, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója.

A Kecskeméten 2017. február 22-én tartott megmérettetésen a nők egyéni versenyében, az 50 év felettiek között 50 méteres gyorsúszásban, a III. korcsoportban pedig, ami a 40 év feletti sportolók korcsoportja, 50 méteres mellúszásban állt rajtkőre. Mindkét számban a legjobb időt úszta, ahogyan 2016-ban is, így megvédte bajnoki címeit.

A rendőrnő sokat foglalkozik gyermekekkel, fiatalokkal, rendszeresen tart bűnmegelőzési témájú előadásokat, foglalkozásokat általános- és középiskolákban.

Emellett úszóedzői végzettséggel is rendelkezik, gyakorló úszásoktató. Tanítványainak, kollégáinak szívesen beszél az egészséges életmódról, a sport fontosságáról. A mindennapokban és a versenyeken elért eredményeivel is igyekszik példát mutatni.

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság úszóinak további eredményei:

Laczó Péter r. főhadnagy (Békés MRFK Rendészeti Igazgatóság), 50 méteres gyorsúszás 3. helyezés

Imre Szabolcs r. hadnagy (Gyulai Rendőrkapitányság), 50 méteres gyorsúszás 10. helyezés

Férfi 4x50 méteres gyorsváltó, II. korcsoport, 5. helyezés

(A váltó tagjai: Göblyös Sándor r. százados, Laczó Péter r. főhadnagy, Ács Richárd r. törzsőrmester, Kiss Csaba r. törzsőrmester)

Férfi 4x50 méteres gyorsváltó, I. korcsoport, 11. helyezés

(A váltó tagjai: Julis Viktor r. törzsőrmester, Leszkó Gergő c. r. törzsőrmester, Csepely Csaba c. r. főtörzsőrmester, Bak Ádám r. főtörzsőrmester)

Forrás: police.hu

FEL