Ülésezett a Békés Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

14:34 | behir.hu

Békésben is folytatódik, erősödik a szakemberek együttműködése a drogprevenció jegyében. A Békés Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ülésén a vármegyei önkormányzat elnöke egy új projekt indítását jelentette be.

Ülésezett a kábítószerügyi fórum Békés vármegyében. A január 14-ei tanácskozáson a szerhasználat terjedése ellen fellépő, az érintetteket segítő szakemberek osztották meg egymással tapasztalataikat és vázolták a jövőre vonatkozó terveiket.

A Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Molnár Sándor tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy egy nyertes pályázatuk révén Tisztán előrébb jutsz címmel új projektet valósítanak meg. Hangsúlyozta a függőségekkel szembeni küzdelem fontosságát, és támogatásáról biztosította a fórum tagintézményeinek képviselőit, illetve a prevenciós tevékenységet végző munkatársakat.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Telekné Furák Mónika rendőr alezredes kiemelte, a megyei önkormányzat pályázati forrása több elképzelés finanszírozására ad lehetőséget. Hangsúlyozta, hogy erre az évre is terveznek többek között szakembereknek képzéseket, szülőknek és hozzátartozóknak prevenciós, illetve támogató programokat, tájékoztató alkalmakat, amelyeken a szerhasználathoz vezető okokat ismertetik és bemutatják a célzott segítségnyújtás lehetőségeit.

 

Fotó: police.hu

 

A legnagyobb feladatnak a 12 és 18 év közötti fiataloknak szóló programok megvalósítását jelölte meg, legalább háromezer fiatalt igyekeznek majd közvetlenül megszólítani. Kiemelte a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és a Békés Vármegyei Központi Kórház Drogambulanciájának szerepét, jelentős közreműködésüket a programokban. Az értekezleten a függőség pszichológiai hátteréről, felismeréséről, kezelési lehetőségeiről is hallgattak előadást a résztvevők.

A Békés Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a tervek szerint havonta ülésezik majd azért, hogy a szakemberek közötti információáramlás gördülékeny legyen, és a tervezett prevenciós programokat is minél hatékonyabban valósítsák meg.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL