Újszülöttek fája Dobozon – a Kastélyparkban köszöntötték a családokat

2023. augusztus 20. 17:56 | behir.hu

Dobozon 2019 óta nyaranta köszöntik az előző egy évben született kisgyermekeket, akik ajándékot kapnak, illetve ültetnek számukra egy fát, amelynél emléktábal őrzi a babák nevét. A koronavírus-járvány idején csak szűk körű lehetett ez az esemény, de most, augusztus 20-án semmi akadálya sem volt annak, hogy igazi ünnep legyen belőle.

Az egyik legfontosabb és legboldogabb pillanat az, amikor egy új élet érkezik a családba, és felülír mindent, ami addig megszokott volt. Fontos, hogy jusson idő a kicsikre, meséljünk nekik, óvjuk őket, fogjuk a kezüket, ha kell, majd engedjük el, amikor eljön az idő, bár a féltő aggodalom attól a pillanattól az életünk része, mikor szülőkké válunk és az is marad.

Doboz önkormányzata, azért indította el babaköszöntő rendezvényét, hogy megtisztelje a dobozi családokat és osztozzon az örömükben. Köves Mihály, Doboz polgármester elmondta: az elmúlt egy év alatt 36 babával gyarapodott a település, ami azt mutatja, hogy érdemes Dobozon élni és családot alapítani. 

Ahogy fogalmazott az édesanyák nemcsak láthatatlanul, észrevétlenül hordozzák vállukon a családok lelki terheit, gondjait, de megteremtik azt
a melegséget, otthont, elfogadást és befogadást, ami nélkül rideggé, igazi otthon nélkülivé válna ez a világ. Ők azok, akik igazán ismerik a legerősebb érzéseket: a legnagyobb boldogságot és a legmélyebb fájdalmat is.

– Hiszem, hogy Dobozon jó gyermeknek lenni, jó gyermeket vállalni és jó szülőnek lenni. Az a feladatunk, hogy olyan közösséget építsünk, ahol biztonságban tudhatjuk a gyermekeinket. Ahol megvédhetjük a családokat, a gyermekeket. Ahol van lehetőség tanulni, nevelni, egészségben megélni az életünket – szögezte le Köves Mihály. 

A polgármester hozzátette, hogy az édesapák is elismerést érdemelnek. Nekik ugyanúgy, mint az édesanyáknak mindig a gyermekeik mellett kell állniuk, óvniuk kell őket, és hagyni, hogy növekedjenek korban, bölcsességben. A családoknak szükségük van az édesapák jelenlétére, közelségére, szeretetére.

– Kívánom az összes gyermeknek, hogy életük során olyan szeretettel gondoskodó család, barátok, emberek vegyék körül őket, akik által ők maguk is törődő felnőtté válnak. Kívánom, hogy legyen erejük visszaadni azt a sok törődést, amelyet életük során kapnak, legyen szó szüleikről, nagyszüleikről, testvéreikről, barátaikról, vagy más, szívükhöz közeli emberekről. Vezesse őket utukon a hitük, hogy ezáltal boldog, kiegyensúlyozott életet élhessenek majd – zárta gondolatait Köves Mihály.

Galéria

 

További programok »

FEL