Újra színes programokkal várják az érdeklődőket a Gyulavári Kastélynapokon

2023. június 16. 15:00 | Vincze Attila

Tizedik alkalommal rendezik meg a Gyulavári Kastélynapokat. A családi rendezvényt három év kihagyás után, június 24-25-én tartják a kastély kertjében, valamint a helyi futballpályán.

A részletes programokról szóló pénteki beharangozó sajtótájékoztatón Gyula polgármestere elmondta, hogy a pandémiát követő kényszerű szünet után a gyulavári képviselő kezdeményezte a rendezvény újbóli megszervezését. Görgényi Ernő kiemelte, hogy a Gyulavári Kastélynapok elsősorban az ott élő emberek közösségét építi, ami szerinte a mai világban felbecsülhetetlen érték, ezért állt az önkormányzat ismét az ügy mellé. 

– Különleges környezetben, a Gyulavári Kastély körüli parkban lesz az esemény, ami azt gondolom megállja a helyét a turisztikai jellegű rendezvényeink körében, de mégis a hagyományok alapján ez inkább a helyieknek szóló rendezvény, hiszen elsősorban Gyulaváriból, illetőleg Gyula más településrészeiről érkeznek a vendégek – fogalmazott. 

Szabó Károly önkormányzati képviselő felidézte, hogy 1977-ig Gyulavári önálló településként működött, ezután került Gyula város közigazgatása alá. Hangsúlyozta, hogy korábban egy augusztus 20-a programsorozatot tartottak itt minden évben, 2010 óta viszont a kastélynapok tölti be ezt a szerepet. A rendezvény első napján ezúttal is főzőversenyt, míg másnap kispályás futballtornát tartanak majd. 

– Nagy örömünkre szolgál, hogy olyan sok jelentkező volt a főzőversenyre, hogy a tervezetthez képest több húst kellett intéznünk az indulók számára, valószínűleg 60-65 csapat jön majd – részletezte.

A X. Gyulavári Kastélynapokat 2023. június 24-25-én rendezik meg, a részletes programokról ide kattintva tájékozódhatnak.

További programok »

FEL